Az ohiói Jacob Vaugh éppen a csap alatt mosta a szupermarketben vásárolt brokkoliját, amikor furcsa dologra lett figyelmes.
A zöldségből ugyanis egy pókféle mászott elő, amely, Jacob elmondása szerint „össze-vissza csápolt a lábaival, és nem tűnt valami boldognak”. A főiskolás fiú hamar rájött, hogy nem is akármilyen pókról, hanem a mérgező csípésű fekete özvegyről van szó. Óvatosan lehalászta az állatot a brokkoliról, majd egy szatyorba zárta.
A Második Esély Állatmenhely dolgozói, ahogy meglátták Jacob videóját az esetről a közösségi médián, felvették vele a kapcsolatot: elmondták neki, hogy szeretnék befogadni a pókot a menhelyre.
Nem meglepő módon az ízeltlábút Brokkolinak keresztelték, és egy ifjú hölgy már örökbe is fogadta.
Az áruház a férfi elnézését kéri, és felajánlották, hogy szívesen kicserélik a brokkoliját egy másikra.
(via The Sun)