nlc.hu
Sztárok

VV Éva párja őrjöngött

A Blikk információi szerint tombolt VV Éva pasija, Ádám, amikor megtudta, hogy az egykori villalakó munkát vállalt az Erotika Expón.

nlc - Sztárok

„Teljesen bepánikolva és zokogva hívott fel kedd este Éva. Miközben reszketve kért segítséget, a háttérből jól hallatszott Ádám szitkozódása. Azt kérdezte üvöltve Évától, hogy már megint kivel beszélsz, te k…va. Ezután én átadtam a telefont a páromnak, aki megpróbálta megnyugtatni Ádámot, és arra kérte, ne bántsa Évát, inkább menjen el a lakásból” – nyilatkozta a Blikknek a törtető lány egyik barátnője.

Ádám állítólag őrjöngve tombolt a lakásban, ennek ellenére ő volt az, aki leöntötte Évát hideg vízzel a vita folyamán, és még a ruháit is szétdobálta. A Blikk megkereste a férfit, aki azt mondta, nem volt ez több, mint egy hétköznapi összeveszés, ami minden párnál előfordul. Éva viszont állítja: végzett a fiúval, aki azonban nem ütötte meg.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top