nlc.hu
Aktuális
Marad az eva 2012-ben

Marad az eva 2012-ben

Jövőre is megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó, az összeghatára és az adó mértéke azonban emelkedni fog.

Marad az eva 2012-ben Az eva 2012 utáni sorsáról Lázár János frakcióvezető elmondta: áttekintik, hogyan alakítható ki egy új rendszer, amelynek egyik alapja az átalányadózás kiszélesítése lehetne 2013. január 1-jétől.

Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke az eva 2012-es mértékéről azt mondta: az összeghatár 25 millió forintról várhatóan 30 millió forintra emelkedik majd, az adómérték pedig vagy 35, vagy 40 százalékra nő. Álláspontja szerint összességében még így sem lesz kedvezőtlen az adónem, mert egy átalányadózást nem választó vállalkozás esetében az áfa és a 16 százalékos kulcs együttesen meghaladja a 40 százalékos mértéket.

A politikus hozzátette, 2013-tól egy olyan adózási forma lépne az eva helyébe, amely minden kis- és középvállalkozásnak lehetővé tenne egy átalányadózási lehetőséget. Hangsúlyozta ugyanis, hogy „az eva ma nem ilyen”, mert az eva feltételei leginkább azoknak a kkv-knak adnak segítséget, amelyek nem termelő, hanem kifejezetten szellemi tevékenységet folytatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top