nlc.hu
Életmód
A nagy Ő mellett nem fogyókúrázunk

A nagy Ő mellett nem fogyókúrázunk

Egy stabil kapcsolatban az emberek hajlamosabbak az elhízásra, emiatt ha az egyik fél hirtelen diétába kezd, az gyanús lehet – állítják német kutatók.

A Heidelberg Egyetem új tanulmánya szerint azok, akik látszólag stabil kapcsolatban élnek, de mégis hirtelen drasztikus edzésbe vagy diétába kezdenek, valószínűleg titokban már másra vágynak. A kutatók ezért azt javasolják, ha egy kapcsolatban minden rendben van, ne aggódjunk feleslegesen a zsírpárnák miatt, mert azzal csak a másikat tehetjük bizalmatlanná.

Thomas Klein professzor a boldogság és a testsúly közötti kapcsolatot kétezer, 16 és 55 év közötti önkéntes bevonásával tanulmányozta, amikor észrevette ezt a különös összefüggést. „Ha valaki új partnert keres, amennyire csak tud, megpróbál vékonnyá és vonzóvá válni. Következésképpen egy kapcsolatban, ha valaki hirtelen fogyókúrába kezd, lehet az új partner meghódítására tett manőver jele is” – tette hozzá a professzor. Szerinte ez azért is tekinthető intő jelnek, mert egy kapcsolatban az emberek kevésbé érzik a nyomást, biztonságban érzik magukat és hajlamosabbak az ellustulásra, elhízásra. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top