nlc.hu
Életmód
Színlelt orgazmussal a megcsalás ellen

Színlelt orgazmussal a megcsalás ellen

Sok nő inkább színleli az orgazmust csak azért, hogy a párja ne hagyja el – derült ki egy új amerikai tanulmányból.

Az amerikai Columbia Egyetem kutatói 453 heteroszexuális 18 és 46 éves kor közötti nőt kértek fel arra, hogy válaszoljanak a szexuális életüket felmérő kérdésekre.
A megkérdezett nők fele (53,9 százaléka) ismerte el, hogy jelenlegi partnerével a szexuális együttléteik során megjátssza, hogy ő is elért a csúcsra.
Az eredményekből az is kiderült, hogy a tettetett orgazmus amolyan női taktika, amellyel a partnerüket próbálják megtartani a nők. Azok, akik ugyanis még sosem tettek ilyet, sokkal jobban tartottak attól, hogy a párjuk félrelép, mint akik éltek ezzel a kis „trükkel”.
A kutatók arra is rájöttek, hogy a megcsalástól való félelem és a tettetés gyakorisága egyenesen arányos, vagyis minél ritkábban színlelte egy nő az orgazmusát, annál jobban félt, hogy párja más nőnek próbál majd örömet okozni. A tanulmány a The Archive of Sexual Behavior oldalain jelent meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top