nlc.hu
Egészség
Megmentették egy kislány életét a kiskőrösi termálfürdő munkatársai

Megmentették egy kislány életét a kiskőrösi termálfürdő munkatársai

Mentőhelikopterrel szállították Szegedre azt a 3 és fél éves kislányt, akit a kiskőrösi strand egyik medencéjéből mentettek ki csütörtök délután. A kislány már jól van.

Egy pillanat alatt megtörtént a baj a kiskőrösi strandon, ahol egy három és fél éves kislányt kellett kimenteni az egyik medencéből. A Baon beszámolója szerint egy kisebb csoport játszóházas táborozó gyerek és kísérőik voltak a strandon csütörtökön, amikor észrevették, hogy az egyik kislány a medence alján fekszik.

A kísérők egyből kimentették a vízből a kislányt, aki szájzárat kapott, így az úszómester és egy másik segítő kellett, hogy szétfeszítsék az állkapcsát. Ekkor derült ki, hogy a nyelvét is lenyelte, így ahogy azt kiszabadították, azonnal levegőhöz jutott, és sok vizet köhögött fel. Komlósi Gergő, a Kiskőrösi Termálfürdő és Tanuszoda, Kemping vezetője szerint a kislány körülbelül 2 percig lehetett oxigén nélkül.

Mire a mentők a helyszínre érkeztek, addigra a kislány már kommunikált. Ennek ellenére mentőhelikopterrel a szegedi kórházba szállították 24 órás megfigyelésre. A hírek szerint a kislány jól van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top