Miért borúlátóbbak az ötvenesek?

 
Mind a saját életüket, mind az ország sorsát sötétebben látja az, aki elmúlt ötvenéves – derül ki egy friss hazai kutatásból. Ez azonban csak időleges negatív állapot, hiszen „alig” két évtized múltán mintha visszatérne az emberekbe a derű: 70 fölött lényegesen optimistábbak a magyarok. A kérdés nemcsak a középkorúakat érinti, hanem mindannyiunkat, hiszen e pillanatban 3,7 milliónyian vannak az ötven feletti honfitársaink – vagyis annyian, hogy hangulatuk jelentősen befolyásolja azt az atmoszférát, amit érzékelünk.

– Sajnos egyértelműen valós problémát jelez a kutatás eredménye – mondja Csehák Hajnalka pszichoanalitikus, aki szerint két dolog is befolyásolja a borúlátást: az aktuális társadalmi helyzet és azok a problémák, amelyek tipikusan ebben a korban kerülnek elő.

Két korszak között

– A hatvankét évre kitolt nyugdíjkorhatár határozottan megerősítette az ötvenesek létbizonytalanságát, hiszen ők könnyebben veszíthetik el munkájukat, s nehezebben találnak új helyet a náluk fiatalabbaknál. Sokuknak tehát a puszta létük, megélhetésük kérdőjeleződött meg. S noha legtöbbjük még az élet minden területen aktív, már most kénytelen szembesülni azzal, hogy mind a munkahelyen, mind a családban egyre kevesebb szükség van a tudására, a tapasztalatára, azaz rá. Ebben az életkorban ugyanakkor a gyerekek már önállóak, ám még támogatni kell őket, baj esetén tehát tőlük sem várhatnak olyan mértékű segítséget az ötvenesek, mint például a már hetvenes éveikben járók. Az ötvenesek között nagyon sok továbbá az elvált, s közülük sokan egyedül is maradnak. De nehezíti a helyzetüket az is, hogy jó részük ebben az életkorban veszíti el a szüleit, s ilyenkor szembesülnek azzal is, hogy a korosztályukból – így volt iskola- és osztálytársaik közül – mind többen távoznak. Megváltozik a barátságok minősége is, sokaknak leépülnek az emberi kapcsolataik.

Hajnalka szerint a legfontosabb, hogy ne hagyjuk magunkat spirálba kerülni: – Érdemes keresni a hasonló érdeklődésű emberek társaságát. Ha galériákat járnánk, akkor ott, ha tangóleckékhez lenne kedvünk, akkor ott, mert aki begubózik, az esetleg véglegesen magára csukja az ajtót – a szó fizikai és szellemi értelmében is.

Változni tudni kell

Bár az internetet sokan szidják, mondván: beszűkíti az emberi kapcsolatokat, ez esetben kimondottan segíthet. Ami viszont nagyon káros, az az önsajnálat. – Ez csapda, úgyhogy kerülni kell – mondja Hajnalka.
Ungár Anikó osztja a lélekgyógyász véleményét. Szerinte nem csupán alkati kérdés az, hogy jól, otthonosan érezhessük magunkat a világban. – Nálam alapvető, hogy mindent csak addig csinálok, amíg örömet szerez, jólesik – mondja az előadóművész. – Képes vagyok a változásra és a változtatásra, sőt meggyőződésem, hogy ez az éltető oxigén az életben. Ami új, persze nem feltétlenül lesz szebb, boldogabb, de lehetőséget jelent, s én azt mondom, a megszokott rossznál a bizonytalan új is jobb. Talán éppen emiatt nem vagyok híve semmiféle megalkuvásnak, konvenciónak. A párkapcsolatokban mindez kicsit úgy fest, akár egy mérleghinta. Amíg a két fél kiegyensúlyozza egymást, addig a kapcsolat harmonikus – és ez nem korfüggő. Merni kell ugyanakkor élni, s be kell látni: minden emberi kapcsolat addig működik, amíg közösek a célok. Tapasztalatból mondom: ha ez nincs így, se gyerek, se tárgy, se vagyon nem tart össze két embert. Esetemben ugyanez érvényes a színpadon is. Csak olyasmit vállalok, amit százszázalékosan tudok teljesíteni, amit ösztönösen a magaménak érzek. Ez a hozzáállás, ha úgy tetszik, életfilozófia természetesen nem csupán elhatározáson múlik, alkati kérdés is.

Amennyiben valaki nem ilyen beállítottságú, úgy ma már tucatnyi segítség áll rendelkezésére – önismereti csoportok, a legkülönfélébb szabadidős tevékenységek… Anikónak azonban meggyőződése, hogy a magánéletünkben, a hivatásunkban, a családi életünkben az igazi lehetőségek maguktól érkeznek, ahogyan ő fogalmaz: mi hívjuk be azokat. – Az ilyen útmutatást mindenki megérzi – mondja – egyszerűen azért, mert így érzi magát „otthonosan a  bőrében”, s ezt megtalálni az egyik legfontosabb dolgunk a világban.

Dicsérd magad!

De mit tegyen az ember, ha a legnagyobb nyitottság mellett sem alakul úgy az élete, ahogyan szeretné, és emiatt egy idő után kezdi elveszteni azt a bizonyos nagyon fontos pozitivitást?
Bíró Ica fitneszedző úgy véli: sokszor már az is jót tesz, ha a tükör elé állva egyszerűen szembedicsérjük saját magunkat. Szerinte viszont nem csupán az ötven felettiekre, de meglepő módon az egészen fiatalokra is jellemző a lehangoltság. – Itt az ideje annak, hogy megtanuljunk összefogni, együtt érezni és bátran viselni a kihívásokat – véli. – El kell fogadnunk, hogy a tudatunk teremtő erő, ami értelemszerűen a fizikai testünkre is hat. Épp ezért nem tudok mást mondani, mint hogy ki kell zárni a negatív gondolatokat. A magyar nyelv nagyon találó ebben: „ne fesd az ördögöt a falra!” Hiszen – tehetjük hozzá – akkor előbb-utóbb meg is elevenedik. Javaslom mindenkinek, hogy néha mondjon önmagának biztató, dicsérő szavakat. Mindez nagyon sokat segít az önbecsülésben, önmagunk elfogadásában. A vonzás törvénye szerint a jó tettek, gondolatok hasonló jó cselekedeteket, érzelmeket hívnak az életünkbe. Érdemesebb ezt az utat választani, mert a harag, az irigykedés testi-lelki betegségek garmadáját is hordozza. Tisztában vagyok vele természetesen, hogy ma nem lehet teljesen elkerülni a stresszt és a borúlátásra okot adó helyzeteket, azt azonban igenis meg lehet tanulni, hogyan maradhatunk mindezek hullámai fölött.

A „lelki áthangolás” persze nem könnyű. Ica a zenére, az irodalomra, a filmre s a testmozgásra (nála ez a kungfu és a tánc) esküszik: – Azt hiszem, a pozitív gondolkodás, a tiszta táplálkozás, a mozgás és az önbecsülés „négyes fogata” vezet el ahhoz az örömhöz és biztonsághoz, amelyre mindannyian vágyunk így, ötven felett és azelőtt is.