nlc.hu
Aktuális

Miért borúlátóbbak az ötvenesek?

Lényegesen pesszimistábbak az 50 felettiek a teljes lakosságnál – derül ki egy felmérésből. Vannak azonban, akik szerint sosem késő életszemléletet váltani.
Miért borúlátóbbak az ötvenesek?

 
Mind a saját életüket, mind az ország sorsát sötétebben látja az, aki elmúlt ötvenéves – derül ki egy friss hazai kutatásból. Ez azonban csak időleges negatív állapot, hiszen „alig” két évtized múltán mintha visszatérne az emberekbe a derű: 70 fölött lényegesen optimistábbak a magyarok. A kérdés nemcsak a középkorúakat érinti, hanem mindannyiunkat, hiszen e pillanatban 3,7 milliónyian vannak az ötven feletti honfitársaink – vagyis annyian, hogy hangulatuk jelentősen befolyásolja azt az atmoszférát, amit érzékelünk.

 A kutatás

Az ötvenes korosztály tagjai pesszimistábbak, mint a fiatalabbak – derül ki a DIMENZIÓ Biztosító és a Gfk közös, ötszáz fős reprezentatív kutatásából. Magyarországon első alkalommal készítették el az 50+ Indexet, vagyis azt a mutatót, ami az 50 feletti generáció aktuális élethelyzetét és jövőképét jelzi. Értéke nálunk jelenleg –21,2 pont lett, vagyis az 50 feletti korosztály meglehetősen pesszimista a jövőt illetően, míg a teljes lakosság is csak kicsit látja derűsebben a jövőt: tízből hatan a reáljövedelmük csökkenésére számítanak.
 

Miért borúlátóbbak az ötvenesek?

 

 

 

 

 

 

 

 

– Sajnos egyértelműen valós problémát jelez a kutatás eredménye – mondja Csehák Hajnalka pszichoanalitikus, aki szerint két dolog is befolyásolja a borúlátást: az aktuális társadalmi helyzet és azok a problémák, amelyek tipikusan ebben a korban kerülnek elő.

Két korszak között

– A hatvankét évre kitolt nyugdíjkorhatár határozottan megerősítette az ötvenesek létbizonytalanságát, hiszen ők könnyebben veszíthetik el munkájukat, s nehezebben találnak új helyet a náluk fiatalabbaknál. Sokuknak tehát a puszta létük, megélhetésük kérdőjeleződött meg. S noha legtöbbjük még az élet minden területen aktív, már most kénytelen szembesülni azzal, hogy mind a munkahelyen, mind a családban egyre kevesebb szükség van a tudására, a tapasztalatára, azaz rá. Ebben az életkorban ugyanakkor a gyerekek már önállóak, ám még támogatni kell őket, baj esetén tehát tőlük sem várhatnak olyan mértékű segítséget az ötvenesek, mint például a már hetvenes éveikben járók. Az ötvenesek között nagyon sok továbbá az elvált, s közülük sokan egyedül is maradnak. De nehezíti a helyzetüket az is, hogy jó részük ebben az életkorban veszíti el a szüleit, s ilyenkor szembesülnek azzal is, hogy a korosztályukból – így volt iskola- és osztálytársaik közül – mind többen távoznak. Megváltozik a barátságok minősége is, sokaknak leépülnek az emberi kapcsolataik.

Hajnalka szerint a legfontosabb, hogy ne hagyjuk magunkat spirálba kerülni: – Érdemes keresni a hasonló érdeklődésű emberek társaságát. Ha galériákat járnánk, akkor ott, ha tangóleckékhez lenne kedvünk, akkor ott, mert aki begubózik, az esetleg véglegesen magára csukja az ajtót – a szó fizikai és szellemi értelmében is.

Változni tudni kell

 Mi aggasztja ma az embereket a leginkább?

 • Egészségi és megélhetési problémáktól tartanak.
 • A megkérdezettek fele úgy véli, tovább romlik a gazdasági helyzet.
• Csaknem negyedük szerint tovább fokozódik a munkanélküliség.
• Negyven százalékuk gondolja úgy, hogy öt éven belül nem is lesz javulás.

Bár az internetet sokan szidják, mondván: beszűkíti az emberi kapcsolatokat, ez esetben kimondottan segíthet. Ami viszont nagyon káros, az az önsajnálat. – Ez csapda, úgyhogy kerülni kell – mondja Hajnalka.
Ungár Anikó osztja a lélekgyógyász véleményét. Szerinte nem csupán alkati kérdés az, hogy jól, otthonosan érezhessük magunkat a világban. – Nálam alapvető, hogy mindent csak addig csinálok, amíg örömet szerez, jólesik – mondja az előadóművész. – Képes vagyok a változásra és a változtatásra, sőt meggyőződésem, hogy ez az éltető oxigén az életben. Ami új, persze nem feltétlenül lesz szebb, boldogabb, de lehetőséget jelent, s én azt mondom, a megszokott rossznál a bizonytalan új is jobb. Talán éppen emiatt nem vagyok híve semmiféle megalkuvásnak, konvenciónak. A párkapcsolatokban mindez kicsit úgy fest, akár egy mérleghinta. Amíg a két fél kiegyensúlyozza egymást, addig a kapcsolat harmonikus – és ez nem korfüggő. Miért borúlátóbbak az ötvenesek?Merni kell ugyanakkor élni, s be kell látni: minden emberi kapcsolat addig működik, amíg közösek a célok. Tapasztalatból mondom: ha ez nincs így, se gyerek, se tárgy, se vagyon nem tart össze két embert. Esetemben ugyanez érvényes a színpadon is. Csak olyasmit vállalok, amit százszázalékosan tudok teljesíteni, amit ösztönösen a magaménak érzek. Ez a hozzáállás, ha úgy tetszik, életfilozófia természetesen nem csupán elhatározáson múlik, alkati kérdés is.

Amennyiben valaki nem ilyen beállítottságú, úgy ma már tucatnyi segítség áll rendelkezésére – önismereti csoportok, a legkülönfélébb szabadidős tevékenységek… Anikónak azonban meggyőződése, hogy a magánéletünkben, a hivatásunkban, a családi életünkben az igazi lehetőségek maguktól érkeznek, ahogyan ő fogalmaz: mi hívjuk be azokat. – Az ilyen útmutatást mindenki megérzi – mondja – egyszerűen azért, mert így érzi magát „otthonosan a  bőrében”, s ezt megtalálni az egyik legfontosabb dolgunk a világban.

Dicsérd magad!

Miért borúlátóbbak az ötvenesek?De mit tegyen az ember, ha a legnagyobb nyitottság mellett sem alakul úgy az élete, ahogyan szeretné, és emiatt egy idő után kezdi elveszteni azt a bizonyos nagyon fontos pozitivitást?
Bíró Ica fitneszedző úgy véli: sokszor már az is jót tesz, ha a tükör elé állva egyszerűen szembedicsérjük saját magunkat. Szerinte viszont nem csupán az ötven felettiekre, de meglepő módon az egészen fiatalokra is jellemző a lehangoltság. – Itt az ideje annak, hogy megtanuljunk összefogni, együtt érezni és bátran viselni a kihívásokat – véli. – El kell fogadnunk, hogy a tudatunk teremtő erő, ami értelemszerűen a fizikai testünkre is hat. Épp ezért nem tudok mást mondani, mint hogy ki kell zárni a negatív gondolatokat. A magyar nyelv nagyon találó ebben: „ne fesd az ördögöt a falra!” Hiszen – tehetjük hozzá – akkor előbb-utóbb meg is elevenedik. Javaslom mindenkinek, hogy néha mondjon önmagának biztató, dicsérő szavakat. Mindez nagyon sokat segít az önbecsülésben, önmagunk elfogadásában. A vonzás törvénye szerint a jó tettek, gondolatok hasonló jó cselekedeteket, érzelmeket hívnak az életünkbe. Érdemesebb ezt az utat választani, mert a harag, az irigykedés testi-lelki betegségek garmadáját is hordozza. Tisztában vagyok vele természetesen, hogy ma nem lehet teljesen elkerülni a stresszt és a borúlátásra okot adó helyzeteket, azt azonban igenis meg lehet tanulni, hogyan maradhatunk mindezek hullámai fölött.

A „lelki áthangolás” persze nem könnyű. Ica a zenére, az irodalomra, a filmre s a testmozgásra (nála ez a kungfu és a tánc) esküszik: – Azt hiszem, a pozitív gondolkodás, a tiszta táplálkozás, a mozgás és az önbecsülés „négyes fogata” vezet el ahhoz az örömhöz és biztonsághoz, amelyre mindannyian vágyunk így, ötven felett és azelőtt is.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top