nlc.hu
Aktuális
Jön a hétvége, s vele a zivatarok

Jön a hétvége, s vele a zivatarok

Azt éppenséggel nem mondhatjuk, hogy a legszimpatikusabb arcát mutatja a hónap, de azért már látszik a fény az alagút végén.

Melegrekordokat éppenséggel eddig sem hozott a július, volt viszont helyette hideg, szélvihar, fülledtség, és csütörtök délután még jégeső is előfordult. A helyzet az, hogy a folytatásban sem lesz éppen idilli az időjárás, nem lennénk a helyükben azoknak, akik most töltik a szabadságukat a Balatonnál, és a 20-22 fokos vízben dideregnek, nem véletlen, hogy a tóátúszást megint elhalasztották. De lássuk a részleteket:

A Kiderül.hu előrejelzése szerint pénteken többnyire erősen felhős égre tekinthetünk majd fel. A délkeleti megyékben várható a legtöbb napsütés. Sokfelé valószínű eső, zápor, zivatar, amit erős vagy viharos széllökések kísérnek majd. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15-20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 23 és 28, a Dunától keletre 28 és 32 fok között valószínű.

Szombaton észak-északnyugat felől kezd szakadozni a felhőzet, de az Alföldön számítani kell esőre, záporra, zivatarra és erős szélre. A hőmérséklet a péntekihez hasonlóan alakul.

Jó hír viszont, hogy vasárnaptól lassan megnyugszik az idő. Ekkor már zömmel napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel tarkítva. Az északi, északnyugati szél azért sokfelé erős marad. Éjjel 12-18, napközben 26-30 fok várható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top