A Józsefvárosi Újságban tették közzé annak a strand- és gyógyfürdőnek a látványterveit, amelyet a Józsefvárosi Önkormányzat és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) tervez a volt Józsefvárosi pályaudvar helyére építeni.
![](https://nlc.hu/uploads/2018/07/jozsefvaros_strand_bejarat_01.jpg)
A fürdő bejárata – Fotók: Baranyai Attila, Józsefváros Újság
A látványterveken három hektáron elterülő, remek formájú fürdőt látunk, közepén nyitott udvarral. A fedett részek 5800 négyzetmétert tesznek majd ki, az épületben kap helyet a gyógyászati részleg, egy egész évben működő élményfürdő – kinti és benti medencékkel –, gyermekrészleg, szaunák, gőzkamrák, nyári strandrész, illetve a szükséges kiszolgáló helyiségek. Összesen 10 medence épül majd összesen 450 fős befogadóképességgel.
![](https://nlc.hu/uploads/2018/07/jozsefvaros_strand_belso_01.jpg)
Izgalmas belső tér – Fotók: Baranyai Attila, Józsefváros Újság
A terület alatt egy, a közelmúltban készült hévízbeszerzési szakvélemény szerint 1300-1400 méter mélységben 70-72 fokos hőmérsékletű víz található. Ennek összetétele – ugyanezen szakvélemény szerint – gyakorlatilag megegyezik a Széchenyi és a Paskál fürdő alatt lévő vízzel – írja a szemléjében a Forbes.
![](https://nlc.hu/uploads/2018/07/jozsefvaros_strand_kulso_01.jpg)
Az egyik kinti medence – Fotók: Baranyai Attila, Józsefváros Újság
Egyelőre még csak látványterv van, és pontos dátumok sincsenek a beruházásról.
![](https://nlc.hu/uploads/2018/07/jozsefvaros_strand_kulso_02.jpg)
A fürdő udvara – Fotók: Baranyai Attila, Józsefváros Újság