Nem arra büszkék, hogy melegek, hanem arra, hogy meg merik mutatni

Lánykérés, rengeteg csillámpor, csókolózó Disney-hercegnők és elhanyagolható arányú fekete pólós az idei Pride-felvonuláson. Kordonok ide vagy oda, Budapestről megint kiderült, hogy európai nagyváros. Képek az idei buliról.

Neményi Márton

2018. Július 08.

Van egy agresszív, az életmódját a normális többségre rákényszeríteni igyekvő belső kör, tagjai közt sok a felső vezető, döntéshozó, ismert médiamunkás, nem csoda, hogy hatalmas lobbigépezet áll mögöttük. Ismeretlen helyekről pénzelik őket – nagyjából sejtjük, kik –, az egész folyamat mögött háttérhatalmi machinációk sejlenek fel. Céljuk, hogy behálózzák a társadalmat, és ezzel elpusztítsák a nemzetet erkölcsileg, politikailag és demográfiailag. Melegnek vagy LMBTQI-embereknek hívatják magukat, van képük azt mondani, hogy ez az egész tök normális, házasodni akarnak, meg örökbe fogadni, és nagyjából minden rosszról ők tehetnek az inflációtól a menekültválságig. Minden mindennel összefügg! Ne hagyjuk átverni magunkat!

Vagy:

Él ebben az országban vélhetően több százezer nem heteroszexuális ember. Ők – egy nagyon szerencsés, támogató környezetben élő réteget kivéve – kénytelenek titkolózni, de legalábbis óvatosan, vigyázva élni: tudják, hogy jobb, ha nem fogják meg a szerelmük kezét az utcán (a csók meg pláne kizárt), ha a nemi konvenciók szerint öltözködnek és viselkednek. Annyi az előítélet, és annyian gondolják még mindig azt, hogy a homoszexualitás betegség, hogy muszáj megfontolni még a legtermészetesebb gesztusokat is. Arról nem is beszélve, hogy tudják: belátható időn belül nem házasodhatnak és fogadhatnak örökbe. Van néhány civil szervezet és cég, akik úgy gondolják, ez nincs rendben, és külföldi mintára, főleg adományokból és aktivisták szervezésében megrendezik az éves Pride fesztivált és az azt záró felvonulást, hogy megmutassák: itt vagyunk, létezünk, ugyanolyan emberként, mint ti. Nem, nem a homoszexualitásunkra vagyunk büszkék, hanem arra, hogy árral szemben, gyanakvó, ellenséges közegben is ki merjük mondani, hogy nem vagyunk heteroszexuálisak, és nem szégyelljük magunkat ezért.

A két Pride-értelmezésből mindenki válassza ki a neki szimpatikusat, aztán nézze végig az alábbi képeket, és döntse el, változott-e a hozzáállása. Nincsenek illúzióink, de rajtunk aztán ne múljon!

Fotók: Neményi Márton

Arról egyébként kevés szó esik, hogy milyen érzés részt venni a felvonuláson kívülállóként, azaz olyan épelméjű, viszonylag nyílt felnőtt emberként, aki nem érintett, és mondjuk nem is fekete pólós, kopasz (vagy éppen túl jól fésült) homofób motoros-vármegyés nemzeti radikális. Hát most én elmondom, milyen érzés:

A Pride-menet egy önfeledt, fesztelen buli, ami tök nagy élmény, ha valakit nem zavar a tömeg és a változó minőségű elektronikus tánczene. (Bár idén volt hardcore- és punkkamion is!) A közhiedelemmel ellentétben senki nem akar semmit lenyomni az ember torkán, sem ideológiailag, sem konkrétan; mindenki barátságos, a résztvevők egy része furcsa, egy másik része pedig nagyon szép. Ha csak nézelődünk, akkor sem unatkozunk majd. Összességében kifejezetten szexi az egész.

Igaz, idén sajnos megint bezártak minket. Tavaly történelmi pillanatként emlegettük, hogy nem történt semmi a Budapest Pride fesztivált záró felvonuláson, ahol LMBTQI-szervezetek és -emberek, illetve támogatóik sétáltak és/vagy táncoltak tízezernyien. Az egyszerűség kedvéért hívjuk ezentúl ezt az egészet úgy, ahogy a köznyelvben megragadt:

melegfelvonulás.

Történelmi pillanat is volt: kordonok nélkül vonultunk, köztünk és „a többiek” közt egy laza rendőrsor, bárki csatlakozhatott és kiszállhatott, amikor csak szeretett volna. Némi erőtlen próbálkozástól eltekintve nem volt sem botrány, sem atrocitás, az egy-két tüntetőt (akiket valamiért szokás ellentüntetőknek hívni, pedig a vonulók nem tüntetnek, csak vonulnak) gyorsan lekapcsolták a szervezők és a rendőrök. A járókelőknek pedig láthatóan tetszett a buli.

Budapest az idén egy kicsit visszatáncolt a fene nagy szabadságból (túl szép volt, hogy igaz legyen), egy-két radikális szervezet bejelentette, hogy nem hagyják annyiban, hogy mindenféle (természetesen tőlük szigorúan különböző!) szexualitású ember csak úgy mászkáljon ebben az erkölcsileg és ideológiailag amúgy nyilván tiszta, romlatlan városban. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a rendőrség ne bízzon semmit a véletlenre: mellékutcákra irányított menet, kordonsor a párhuzamos utcákon, rohamrendőrök, civil ruhás egységek és a többi, mintha megint a tízes évek elején járnánk.

Naná, hogy nem történt semmi.

Oké, egy tucat fekete pólós csak beszivárgott, molinóztak egy kicsit, majd visszafogottan megrángatták a rendőröket és megrángattatták magukat velük, a menet szélén aztán csak sikerült kifeszíteni a PVC-darabot, végül ment mindenki a dolgára.

Illetve az indulásnál volt még egy kis kakaszag is.

A lényeg viszont az, hogy tízezer ember így is eljött, és bár a papnak öltözött, Bibliát nyaló, lila tangába feszületet dugdosó arcok ideje rég lejárt (hiába hivatkoznak sokan arra, hogy a melegfelvonuláson főleg ilyenek vonaglanak), a résztvevők többsége feltűnően szabadosan öltözködött, viselkedett és érezte magát, azaz feltűnően LMBTQI volt. Mutatjuk is.