nlc.hu
Sztárok
Elbúcsúztunk színészeinktől

Elbúcsúztunk színészeinktől

Szeptemberben veszítettük el kiváló humoristánkat, Böröczky Józsefet, és az Új Színház mindössze 40 éves művészét, Huszár Zsoltot. Éves krónikánk kilencedik részéhez érkeztünk.

Két haláleset okozta lelki sokkal kellett megbirkóznia 2011 szeptemberében a magyar művészvilágnak.

Elbúcsúztattuk színészeinketHatvanhárom éves korában hosszú betegség után, szeptember 17-én hunyt el a Mikroszkóp Színpad humoristája, Böröczky József. A Bors 2011 augusztus közepén számolt be arról, hogy Böröczky súlyos beteg. A színész és közeli barátai is csak tavasszal tudták meg, hogy komoly baj van. „Szeretnék üzenni azoknak, akik kedvelik a humoromat vagy a személyemet: rengeteg erőt ad, hogy érdeklődnek irántam. Tisztelettel köszönöm, s remélem, láthatnak még” – mondta nyáron Böröczky, akit hasnyálmirigy- és májrákkal kezeltek. Azonban szeptember elején átszállították egy budai rehabilitációs központba, miután orvosai feladták a kemoterápiás kezelést. A temetésre október 5-én került sor. „Amíg van Mikroszkóp, ott leszel velünk. Mindenre emlékszünk, mert van mire emlékeznünk. Csak azt a szombatot, azt a szeptemberi szombat reggelt tudnám feledni. Hiányozni fogsz!” – búcsúztatta barátját Heller Tamás.

Elbúcsúztattuk színészeinketSzeptember 17-én hajnalban közlekedési balesetben életét vesztette Huszár Zsolt, az Új Színház 40 éves színésze. A kerékpározó férfit a 41-es villamos ütötte el a fővárosban, még a helyszínen elhunyt. „Szerencsétlen baleset volt. Hajnalban történt, nem volt forgalom, csak a villamos közlekedett. A barátnője mesélte, hogy Zsolt a szembejövő sávban kerekezett, át akart menni hozzá” – mesélte egy szemtanú a Borsnak. Másnap a színész barátnője és ismerősei a baleset helyszínére érkeztek, gyertyát gyújtottak és virágokat vittek.

Huszár Zsolt 2003-ban került az Új Színházhoz, előtte a Krétakör Társulat tagja volt. Több filmben is szerepelt, a Szabadság, szerelemben Jancsit alakította. Október elsején a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top