nlc.hu
Baba
9 hónapon át terhesnek hazudta magát

9 hónapon át terhesnek hazudta magát

Amikor eljött a "szülés" ideje, az újszülöttosztályról akart gyereket rabolni magának a fiatal nő.

9 hónapon át terhesnek hazudta magátEgy 24 éves, új-zélandi nő, Neha Narayan 9 hónapon át a családjának és minden ismerősének azt hazudta, hogy gyermeket vár. A ruhája alatt mű-terheshasat hordott, és gondosan ügyelt arra – erre a részre azért kíváncsiak lennénk -, hogy még a párja se láthassa meg meztelenül.

Múlt héten aztán szülési fájdalmakat szimulált és barátjával a kórházhoz vitette magát, ám – érthető okokból – nem engedte a férfinak, hogy bekísérje az épületbe. A nő aztán egyenesen az újszülöttosztályra ment, azzal a céllal, hogy kisbabát raboljon magának. Először egy kétnapos csecsemőt emelt ki egy kiságyból, ám a gyermek anyja ezt észrevette és kérdőre vonta Narayant, aki ekkor azt állította, hogy azért vette fel a gyereket, mert sírt és meg akarta nyugtatni. A sikertelen kísérlet után egy másik kórterembe ment, ahol az egyik nővértől kért el egy babát, azt állítva, hogy ő az anyja, majd a gyerekkel együtt kifelé indult a kórházból. A csecsemő szülei azonban még épp idejében észrevették a hiányt, és azonnal riasztották a biztonságiakat, akik végül a parkolóban kapták el a nőt.

Narayant a rendőrség letartóztatta, jelenleg vizsgálati fogságban van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top