nlc.hu
Sztárok
Esküvő menyasszony és vőlegény nélkül a Megasztárban

Esküvő menyasszony és vőlegény nélkül a Megasztárban

Hamarosan startol a Megasztár 6. A legújabb széria tévés castingján mi is ott voltunk, és lakodalomba illő akusztikai élményekkel gyarapodtunk.

Megejtettük első TV2-es Megasztár-kukkoló túránkat, vagyis megnéztük a már előzetesen rostált, még versenyben lévő jelentkezőket, akik most kerültek először zsűri, tévékamerák és nézők elé egyszerre. Megadjuk a módját, a dermesztő hideg ellenére nyári ruhában flangálva, de legalább igazi stréberként fél órával hamarabb érkezünk a stúdióhoz, ahonnan viszont postafordultával küldtenek is vissza. Ez így utólag azért érthető, hiszen sem az énekléshez elengedhetetlen sorszámmal, sem pedig az ehhez szükséges (vagy bárminemű egyéb) hanggal nem rendelkezünk.

Senki sem mosolyog, pedig de

Miután bevergődjük magunkat a Megasztár-felfedező sajtós csapatba, diadalittas fejjel visszatérünk a zsúfolt stúdióba, ahol végre sorszámos, vagyis legális, sorukra várakozó versenyzők hadán legelészhet a szemünk. Az először szemügyre vett, csinos barna lányok make-upja láttán kollektív sminkesre gyanakszunk, de aztán a bennünk élő Miss Marple az egyencsizma és -ruha meózása után megállapítja, hogy szándékos lehet a hasonlóság. Minimum muzikális ugrócsapatot sejtünk a lányok személyében, hacsak nem rögtön egy újabb tehetségkutatós testvér- vagy egyenesen ikerpárt.

fotó: TV2
fotó: TV2

„Senki se mosolyog. Egyedül az Andi” – nyafogja az egyik. Andi?! Na, lássuk, van itt Bereczki Zoltán, Falusi Mariann, Mester Tamás, Bochkor Gábor, de a zsűritagok között egy szál Andi sem kallódik, így feltételezzük, hogy a két lábon járó mosolyalbum csakis egy sorszámos egyed lehet. Közben egy kényszeresen rágózó diszkópubi megsúgja, hogy van ám itt olyan is, aki egyenesen franciául énekel. Aszta! A háttérben egy vélhetően éppen (általános iskola) matekfaktról lógó emós fiú húzódik meg szerényen, míg öt centire tőlünk egy pótszilveszterező Jennifer Lopez-hasonmás hasít el a mosdó felé csillámos műszempillája és egy trehányul odavakkantott „bocsi már” társaságában. A következő, tényleges fizikai inzultus már a lábunkat éri, amit kiterjedt gyalulásnak vet alá egy egyébként kifejezetten szeretnivaló, már-már cuki stábtag azt skandálva, „vigyázat, egy olyan hölgy jön most, aki csak bottal tud közlekedni”. Nem sokkal később felharsan a nap kérdése is, miszerint „hol van Rontó úr, a lánya, Rontó Kitti (Kitty?) és a család, mert ha valahol itt, akkor jöjjenek”. Kész cirkusz. Vagy kabaré?

Esküvő menyasszony és vőlegény nélkül a Megasztárban

A hangulat amúgy kifejezetten barátságos, sok közvetlen, izgatott ember, jó pár, a pörgésszinthez mérten meglepően kedves televíziós munkatárssal. A tévés felvétel színhelye előtt, az ajtónál tucatnyi sajtós és a két soron következő versenyző áll illetve utóbbiak ülnek. Egyikük éppen az említett „botos” nő, akinek pont a 60-valahányezres sorszámát igyekszünk sűrű stíröléssel leolvasni, amikor megzavar a váratlan kedvességével. Megsimogatja a mellette ülő fiatal és láthatóan feszült szőke társát, bizonyos 10137-est. Őszintén és olyan régimódian figyelmesen. Ellopott pillanat, amitől vagy szempárásodni, vagy pirulni akaródzik, de éppen nyílik az ajtó, és bezavarnak minket az aréna kakasülőjére.

Sej-haj, Rozi, sej-haj, Kitti

Gyors körbepillantás, a zsűri háttal, szép narancsos-fekete, de kicsit retró színpadi fények és rengeteg néző. A Megasztár-nézők körében trendi a kockás és a csíkos, a fedett pályán is fent hagyott dizájnsapka és a divattetkó. Csendet kérnek, mivelhogy „felvétel”.
Az imént látott feszült kis szőke jön be. Alig 20 éves, rendőr szeretne lenni, és a korábban Rúzsa Magdi által is elénekelt AC/DC-számot, a Highway to Hellt hozza. Szerintünk meglepően jól. Fátyolosan rezes hanggal, még jobb kiejtéssel, és női szemmel is élvezhető, amolyan playmate-rockos mozgással. A siker azért nem osztatlan, Mesternek vékony a hangja, Falusi Mariann kevesli a nőiességet.
Molnár Judit következik, igen, bottal. Az egyik zsűritag kérdésére, miszerint ideiglenes „kiegészítője”-e, azt feleli, „maradandó”. Elmondja, hogy tisztában van vele, hogy sokáig nem juthat, de azért jött, mert nagy álma volt, hogy egyszer kipróbálhassa, milyen érzés ekkora színpadon énekelni. A nézők szerint elég jó, és úgy tűnik, a zsűri szerint is, mert Mester Tamás érezte azt a „rezgést”, amit amúgy Demis Roussos és Jimmy számai szoktak kelteni benne. Falusi Mariann – azért elég szimpatikus módon – külön hangsúlyozza, hogy részéről a tetszés véletlenül sem egyfajta „állapot-visszajelzés”.

fotó: TV2
Fotó: TV2

A nembeli arányokon egy göndör fürtös, már gyakorlott zenész, Attila javít, akin számon kérik a hiányzó gitárját. „Most nincs” – hangzik a válasz, sebaj, van neki „Besame mucho”-ja. Egy sor után már megtelik a tér képzeletbeli szintetizátorokkal, bóbiskoló dédnagyikkal, betintázott keresztapákkal és öklömnyi rántott húsokkal. Aztán valahol az éjféli káposzta és a gyertyafénykeringő között Attila „Corazon” elszabadul és végső csapást mér. Fájón szomorkás hangon nótázza, hogy „nánánánáá” néhány illetlenül hosszú soron keresztül. Talán zsűrinoszogatónak szánta, hogy nyomják már azt az igen gombot. Hogy bejött-e neki, majd a tévéadásból kiderül, amit már csak Bochkor Gábor szintén lakodalomra utaló kritikájáért érdemes lesz nézni.

Energiaital mint partidrog

A fáradtság lassan mindenkin kiüt, a nézők mocorognak, Bereczki szerinte viccesen a partidrogot hiányolja, sőt a tinédzser szurkolóflotta zsebébe már-már oda is vizionál belőle. Végül ő energiaitalt kap, a celebsorban, Palcsó Tamás és Király Viktor társaságában helyet foglaló Oláh Ibolya pedig egy harsány, egész termen átívelő „Ibooolyaüüüüjjle”-t, amiért idő előtt felpattant a székéből.

Esküvő menyasszony és vőlegény nélkül a Megasztárban

Aztán újra munka, jön Kitti. A négy zsűritag közül valakinek csak kisikeredik a semmiképp sem evidens „Hello, Kitty!” poén, amiért ez úton is kiosztanánk egy virtuálkokit. A lány elmeséli, hogy ő az apukája lánya, a família nagy és mindenki zenél benne. Zongora, gitár, basszusgitár, nagybőgő, hegedű, ezeken játszanak is családilag. Felkonferálja számát, a „Grétöszlávofá” című slágert (Whitney Houston – Greatest Love Of All). Még a kiejtésén derülgetünk magunkban, amikor beüt a hangja. Egyből jön a libabőr. Felrántjuk a csípőharisnyánkat, de nem, nem az odaható cúg okozza. Nahát, Kitti hangja tényleg ott van. Az angolszász ték es cék sértik ugyan a dobhártyánkat, de oda se neki. Bereczki szerint ömlik belőle a hang, csak kár, hogy elfogyott belőle a muníció. Falusi Mariann a tartalmat hiányolja mögüle, és a kritikákban ismét feldereng a vendéglátós, koktélparti-zene motívum. Ott a pont persze, de ennek ellenére nekünk a látottakból nagy kedvencünk ő.
A szomszédban ezután elhangzik, hogy „na, ez tiszta Bajor Imi, csak nagyobb”, felnézek, és tényleg. A következő versenyző tényleg hasonlít a humoristára, de nem nagyobb, viszont bevallása szerint Elvis-imitátor, amúgy meg vállalkozó, jelenleg divatárusként tevékenykedik, míg korábban fogtechnikusként dolgozott. Vagyis előttünk a komplett sárga oldalak. Pár éve ragadt rajta az éneklésen családilag egy közös karaokézást követően, a lánya is indult a tehetségkutatón, a feleség – bár operetténekes – nem. A My way-t énekli (de felajánlja előzékenyen Szandi tinédzserlamúrját is), és itt már lassan nekünk is körvonalazódik, hogy valamiféle zenei-vendéglátó kombiszakkörbe csöppentünk. Ebben a produkcióban is hasít a mulatós szektor, mindazonáltal roppant cuki, szerethető jelenség. Bereczki próbál felnőni a kekec zsűri szerepéhez (a musicalszínész korábban azt is mondta, „szívének csapját elzárva”, kegyetlen őszinteséggel közelít majd minden jelentkezőhöz) és kis fáziskéséssel, de fölöslegesen berzenkedik. Padtársai csitítják, hogy a vak is látja, hogy az Elvis-imitátor csak kedvtelésből énekel.

A My way utáni szünet szinte sorsszerű, kókadozó nézői fejek és újabb energiaital-kortyok között illanunk el utunkra. Azért a hópelyhekkel kombinált metsző hidegben is tartanak még az utórezgések. A szintetizátorok, a hungaro-latin szívfájdalom, a képzeletbeli lakodalmas menü emléke mind-mind kitart, egészen addig, míg a 7-es busz zsúfolt táncparkettjén meg nem kezdődik a közös tánc.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top