nlc.hu
Életmód

Fokozatosan alakítják fiúvá a 8 éves kislányt

Tízezer kisgyerek közül egy állítólag nem a megfelelő testbe születik. Szülői beleegyezéssel, hormonokkal alakítják át őket.

Képünk csak illusztráció
Képünk csak illusztráció

Egyre többen vannak azok a fiatalok, sőt gyerekek, akik úgy érzik, rossz testbe, pontosabban nembe születtek. Rajtuk akarnak segíteni azokkal a nemi fejlődést blokkoló gyógyszerekkel és hormonokkal, amik megváltoztatják a nemüket – írja a CBS News hírportál.

Egy 8 éves Los Angeles-i kislány kezelését például nemrég kezdték meg, ő már 18 hónaposan azt ismételgette, hogy ő egy fiú. A családot sokkolta, hogy kislányuk állandóan ezt mondja, a szülők ezért rábólintottak a kezelésre, amit nemrég, a serdülőkor kezdetén kellett elkezdeni. A kezelés hosszú éveken át tart, a gyerekek vizsgálatát egészen fiatalon, 4 éves korban elkezdik, majd közvetlenül a serdülés előtt – 11-12 éves korban – kezdik adagolni a speciális, havonta ezer dollárba kerülő hormonkészítményeket.

A szakemberek becslése szerint tízezer gyerek közül egy érzi úgy, hogy rossz testbe született. A témában jogvédő szervek is hallatják a hangjukat, szerintük ugyanis ilyen fiatal korban nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a gyermeknek tényleg ilyen jellegű problémája lenne. A rengeteg etikai kérdés mellett sokak szerint a szülő az ilyen beavatkozás engedélyezésével egész egyszerűen nem akar szembesülni gyermeke homoszexualitásával. Könnyebb elfogadni egy átalakító kezelést, mint egy meleg gyereket.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top