nlc.hu
Sztárok
Megmenekült Pokorny Lia

Megmenekült Pokorny Lia

Már-már kilátástalannak ítélte meg a helyzetét, hiszen minden munkája megszűnt a kisfiát egyedül nevelő színésznőnek. Az RTL Klubtól jött felkérés szinte a 24. órában érkezett a számára – írja a Blikk.

Megmenekült Pokorny LiaIgazi mentőöv volt a Csillag születik zsűrijébe való felkérés Pokorny Lia számára. A 40 éves színésznő ugyanis teljesen kilátástalannak látta a helyzetét, amióta eljött az Új Színháztól, ráadásul jó ideje már a Beugró című műsorral sem forgattak. „Komoly mélypont köszöntött be az életembe, amikor eljöttem az Új Színháztól, hetekig úgy éreztem, hogy teljesen kilátástalan a helyzetem. Kétségbe voltam esve, hogy ezek után hogy fogok talpra állni, és hogyan fogom eltartani a kisfiamat, de a jóisten, úgy látszik, most is megsegített, ráadásul  egy olyan helyről, ahonnan nem is  számítottam rá” – vallotta meg be a színésznő, aki már izgatottan várja az új feladatát, hiszen bekerült a tehetségkutató zsűrigárdájába. Elmondása szerint a zsűrizés új kihívás lesz számára, „egy izgalmas utazás”. Sőt nyolcéves kisfia, Mihály is nagyon örült a hírnek, mivel rajong a tehetségkutatókért. „Azt hiszem, én leszek a jószívű anya. Az empátiámra fogok hagyatkozni, ugyanis nemcsak a produkció minőségét fogom nézni, (…) hanem magát az előadót is, hogy van-e benne valami plusz” – jelentette ki. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top