nlc.hu
Sztárok
Jaksity Kata: Damu is áldozat!

Jaksity Kata: Damu is áldozat!

Jaksity Kata egyetért a bíróság döntésével, azonban úgy érzi, maga Damu Roland is a családon belüli erőszak áldozata. A műsorvezető szerint mégsem lehet kifogás a szörnyű gyermekkor, hiszen a jogerősen is elítélt színész már felnőtt.

Jaksity Kata: Damu is áldozat!Többek között Jaksity Kata is kifejezte véleményét Palácsik Tímea közösségi oldalán a bírósági döntés után. A színésznő azonban a négy és fél évre elítélt Damu Roland helyzetébe is belegondolt. „Példaértékű ítélet született szerintem a Damu-ügyben! Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy nem kárörvendek Damun, annak ellenére, hogy ügyvédje kiverte a biztosítékot a pornós jeleneteivel, mert valahol őt is áldozatnak tartom, méghozzá a családon belüli erőszak áldozatának, hiszen őt is rendszeresen érte fenyítés. Ő ezt a mintát hozta. De felmenteni sem lehet ezért, mert nem bújhat a rosszul sikerült gyermekkora mögé. Ő már felnőtt, aki maga felel a tetteiért!” – fejtette ki a színésznő, mit gondol az ügyről.

 Sokan hálát adtak Palácsik Tímeának

Jaksity azt is hangsúlyozta, fontos, hogy elismerték az erőszakos közösülés tényét is. „Muszáj végre megértenie az embereknek, hogy létezik erőszak olyan partneri kapcsolatban, ahol korábban szerelem volt, szexuális életet éltek egymással. Sőt az esetek kétharmadában ismerős, többnyire aktuális vagy volt partner követ el erőszakot. Ez talán a legkényesebb kérdés, és a nők a szégyenérzetük miatt sem mernek feljelentést tenni és tűrnek. De azért sem mernek feljelentést tenni, mert Magyarországon még mindig az áldozat szavahihetőségét kérdőjelezik meg, és őt kezdi el vádolni a közvélemény. Gratulálok, Timi, hogy a mi kis korlátolt társadalmunkban, ennyi megaláztatás és bántás ellenére végigvitted az ügyet. Tudnod kell, hogy miközben hangosan szidtak téged nagyon sokan, addig nők ezrei magukban halkan hálát mondtak neked a bátorságodért!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top