nlc.hu
Aktuális
“Anyukámmal megnéznék egy balettelőadást”

“Anyukámmal megnéznék egy balettelőadást”

Kata az a bizonyos "rajzolt kislány", nála édesebbet, szabályosabbat, kislányosabbat kitalálni sem lehetne. Két copfjával mesebeli figurának látszik – a története is az.

Amikor Katát fotózzuk, ragaszkodik hozzá, hogy balettcipőjét (majd nővérét) is belevegyük a képbe. Mivel a kislány egy ideje ezt a táncot tanulja, a kívánsága az, hogy a testvérével, Annával és a szüleivel elmehessen egy balettelőadásra. Az álma egy bécsi színház, ahova vonattal mehetnének, de ha ez „nem jön össze”, egy hazai előadásnak is örülne. Ilyesmiben ugyanis még nem volt része, pedig sok mindent megélt már.

Születése után nem engedték haza a kórházból Katát, mert bőre besárgult, hasa felpuffadt és aggasztó értékeket mutatott a májfunkció-vizsgálat. Kiderült: a szerve egyáltalán nem dolgozik. Az orvosok először egy műtéti eljárással próbálkoztak: a vastagbélből képeztek csatornát és vezették fel a májba, hátha azon keresztül megindul a méregtelenítés, a beavatkozásnak azonban nem lett eredménye. Két és három hónaposan is műtötték a kislányt, mire egyértelmű lett, hogy csak a májátültetés segíthet. Édesapja mindent megtett, hogy ha szükség lenne rá, az ő májából adhasson, ám hiába fogyott le sokat emiatt, nem találták alkalmasnak, de végül az édesanya mája megfelelt: két szegmensét adta a kislánynak.

Transzplantációnál azonban a neheze sokszor csak a műtét után következik: Kata háromféle vérnyomáscsökkentőt és kilökődésgátlókat kapott, egyet ma is szed ezekből.
Testvérét nagyon megviselte, hogy a három hónapos külföldi kezelés alatt nem lehetett a családjával: most ő is odakéredzkedik a fotókra. Színházba is együtt mennének.

ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:

„Anyukámmal megnéznék egy balettelőadást”Szűcs Edit

„Magam is nagyon kedvelem a balettot, és megható, hogy egy hétéves kislánynak ez a kívánsága. Ezt nem lehet nem teljesíteni… és hát azok a szemek… Ahogy néztem az Operaház honlapját, júniusban lesz először „gyerekbalett”, a Hófehérke és a 7 törpe, annál hamarabb nincsen olyan előadás, amire egy 7 éves balettrajongó kislányt jó szívvel elvinnék… Remélem, ez nem gond. Azon is gondolkodtam, ha esetleg nem kapok jegyet erre az évadra (mert sajnos benne van a pakliban, de mindent el fogok követni, hogy legyen, akkor ebből Diótörő lesz karácsonykor… Ezt csak azért írtam ide, mert sajnos – ilyen értelemben – nem rajtam múlik, hogy időben tudjam teljesíteni Kata kívánságát, de ha én leszek a kiválasztott, teljesítem, az biztos.”

„Anyukámmal megnéznék egy balettelőadást”Nagy Lívia

„Úgy gondoltam, a kislány kiválaszt az anyukájával egy előadást, én megveszek az elérhető jegyek közül két megfelelőt, és az valahogy odajut hozzájuk az önök segítségével. A kislány kívánságát csak budapesti előadás esetében áll módomban támogatni, sajnos a bécsire nem lesz módom :(”


„Anyukámmal megnéznék egy balettelőadást”N. Zsolt   

„Jogász létemre, vagy éppen azért, nem olvastam el a feltételeket, ezért én úgy gondoltam, hogy igyekszem teljesíteni a kívánságát és kész. Nem szeretnék szerepelni, csak szeretném megkérdezni tőle, hogy melyik darab érdekli, melyik időpont jó neki, megvenném rá a jegyet, és szívesen elvinném őket illetve megnézném velük a darabot.”


Jó hír: a Magyar Állami Operaház is felajánlást tett: vállalják, hogy “beszállnak” a teljesítésbe, vagyis – amennyiben igény lesz rá – segítenek a nyertesnek az alkalom megszervezésében! 

A(z) “Ki segítsen Zahoray Katának?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Szűcs Edit

Vissza a többi kívánsághoz!

Kata kívánságának közvetítésében és további gyermeksorsok jobbra fordulásában segít:
TRAPPANCS Szervátültetett Gyermekek Rehabilitációs és Sportegyesülete

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top