Borbás Marcsi: “Ösztönlény vagyok, nem tehetek róla!”

– Néhány nap, és itt a húsvét. Gondolatban milyen virágot teszel a rajongóid asztalára?
– Fehér és rózsaszín tulipánokat a fő helyre, és lila szimpla jácintot egy kicsi vázába, az illat kedvéért. Ezek a kedvenceim, a lila jácintot kicsi gyerekkorom óta kedvelem, rengeteg nyílt a nagymama kertjében.

– A tiédben is virulnak már?
– Részben. Rózsából, levendulából több van, mint tavaszi hagymás virágokból. Árnyas a kert, egy nagy fenyő uralja, így a konyhakert is kicsi, de legalább van. Már alig várom, hogy ültethessek néhány tő paradicsomot.

– Aztán jókat főzöl belőle…
– Nem, a saját termést kizárólag nyersen esszük.
– Te szeretsz enni, vagy csak eljátszod a képernyőn?
– Ez vicc? Szerinted ezt el tudnám játszani? Imádom a hasam, kicsit félek is, hogy el fogok hízni, hiszen sosem voltam manökenalkat. És tucatnyi kedvencem van, csupa egyszerű étel. Bajai halászlé, töltött paprika, krumplis tészta, fokhagymás pisztráng vagy csuka, tojásos nokedli. És vess meg, de a bélszínnél jobban szeretem a körömpörköltet, a kedvencem pedig a nyúlhús. Édességek közül a vaníliásak: házi krémes, madártej.

– És mi lesz a húsvéti menü? Ki főz?
– A menüsor meglepetés, de vannak állandó fogások, a Krúdyt idéző tányérhús, húsleves marhalábszárból, a bárány, a gida, a sonka, friss torma, tojás elmaradhatatlan, ahogy a krémes, a kókusztekercs és a zserbó is. Anyu kényeztetni fog, ő főz, náluk töltjük az ünnepet, Madarason.

– Kecskegidát eszel…?
– Nagyon finom! A bátyám tartott kecskéket, sokszor ettük és esszük ma is, igazi csemege. Ha a meglepettséged mögött kérdés van, föl se tedd! Tudod, hogy nagyon szeretem az állatokat, de épeszűnek kell maradni. A házi kedvenceket és a haszonállatokat különítsük el.

– Mit jelent neked a húsvét?
– Ezen sokszor gondolkodtam, mert nemcsak a húsvét, hanem a többi nagy ünnep is minden korban mindenkinek mást jelent. A bátyám például negyven napig böjtöl, csak iszik, vasárnaponként eszik, de akkor is húsmentesen. Én nem böjtölök, csak hamvazószerdán és nagypénteken, egyébként hetente egyszer eszem húst. A nagyböjt mégis átmos lelkileg, lassan hatja át az embert. Rájön, egyre biztosabb abban, van egy felső erő, aki őriz, terelget. Számomra a húsvét a feltámadás. És nemcsak Jézus kereszthalála és feltámadása miatt, hanem mert tavasz van, éled a természet, mert sok olyan helyzet adódik, amikor testileg vagy lelkileg fel kell támadnunk. Napjainkban az emberek előbb halnak meg lelkileg, mint testileg, és ez borzasztó. Egy bizonyos kor után mindannyian meghalunk kicsit. Te is, én is, többször is, de menni kell tovább. Tudod, ha elesetteket látok, mindig ez jut eszembe, és az, hogy szavakkal, tettekkel hiába próbálsz erősíteni valakit, nem lehet. Mindenkinek a saját útját kell végigjárnia.

– E bölcs mondatok után félve kérdezem: vannak még álmaid, szövögetsz terveket, vagy csak haladsz az utadon?
– Soha nem terveztem előre vagy hosszú távra. Nincs bennem konspiráció, nem vagyok vállalkozó típus vagy jó üzletasszony. Talán hiba, de nem eszelek ki semmit, nem építek brandet. Az élet elém rakja a dolgokat, és én jó műsort akarok csinálni. A vállalkozás meg nem érdekel, azt vallom: egy ágy, egy vacsora, egy ház…. engem a kicsi dolgok izgatnak.

– Például?
– Hogy hol legyen a fűszerkert. Hogy bírja majd Mamusz az ellést, az anyaságot, mert hamarosan kiskutyáink lesznek. Hogy legyen két hetem a páromra, magamra, a könyveimre. Hogy a szüleim még sokáig bírják erővel, egészségesen. Ilyenek izgatnak, érzelmi, ösztönlény vagyok, nem tehetek róla.

– Ez nem hiba.
– Persze, tudom. Mégis, gyakran érzem, tudatosabbnak kellene lennem. Mert jó volna a több akaraterő a tudatosabb élethez, hogy sportoljak, többet foglalkozzam az egészségemmel, pihenjek.

– Mi az, ami pihentet?
– Régen a főzés pihentetett, imádtam, kikapcsolt, ellazított. De ma, amikor napokon át forgatunk, ez már nem relaxáció, hanem koncentráció. Szeretek főzni, de bevallom, mostanában előfordul, hogy hétvégére elfogy az erőm. Ha pihenni akarok, a Balatonra megyünk a párommal, és vendégeket fogadunk, olvasunk. Vagy elutazunk. Szeretem Olaszországot, Cinqueterrét végignéztük, most az Amalfi-partra vágyom. És pihentet a fotózás. Évek óta virágokat, bogarakat fényképezek, ez nagy szenvedély. Nemrégen kaptam egy csodamasinát Dezstől, igazi meglepetés volt.

– Dezs a párod. Keveset hallani róla, ritkán mutatkoztok együtt.
– Így hozta az élet, pedig nagyon büszke vagyok rá! Kilenc éve tudom, hogy a párom – Krisztics Dezső dramaturg –, egy hihetetlen intelligens, jó humorú, kifinomult ízlésű, kreatív, nagy zenei, irodalmi műveltséggel bíró férfi, aki ráadásul a munkatársam is.

– És kritikusod is?
– Ó, persze, mindig elmondja a véleményét, és ez sokat segít, de kritizál a közönség egy része is.

– Mit mondanak, mit írnak?
– Hogy mossak kezet, mielőtt megfogok egy húst, kössem be a fejem, ne kóstoljak bele mindenbe. És én mindig elmesélem, megmostam, csak kivágták a kollégák, mert nem fér bele egy műsorba tíz kézmosás.

– És mi van, ha keményen bántanak?
– Nagyon ritkán kapok két-három ledorongoló bejegyzést bizonyos blogokon. De ezek nem keserítenek el. Inkább elgondolkoztatnak, de csak annyiban, hogyan írhatnak, érezhetnek így az emberek. Belefér ennyi. A kivétel próbára teszi a szabályt. Azt tartom, aki valamit, valakit nem szível, ne nézze, ne olvassa. Engem, ha valami irritál, nem nézem, nem blogolok róla.

– A külsődet nem kritizálják? Nem keveslik a sminket? Nem szeretnének divatosabb frizurát, ruhákat?
– Nem jellemző, sőt volt, aki a minap azt írta, sok rajtam a festék. Egyébként a Gasztroangyal forgatásai terepen zajlanak, olykor két-három nap, lehetetlen volna, hogy fodrász, sminkes, stylist csörtessen utánunk, erdőben, a Balaton jegén, vagy épp a tűző napon. Esély sincs rá, ezt el kellett engedni. A Négy szellem, az más, az stúdióbeszélgetés, nem fújja szét a hajam a szél, de ott sem az én külsőm a lényeg, hanem az, amit el akarunk mondani.

– Az ember sok komoly dolgot el akar mondani, de hozzád nem áll közelebb a csacsogás, a nevetés, mint a komolyság?
– Dehogynem! Alapvetően vidám, optimista ember vagyok, ami áldás! Engem inspirálnak a különböző szituációk, még igazán nagy baj esetén sem roskadok magamba. Sokszor vádolnak azzal, hogy túl elfogadó vagyok, túlságosan szeretem az embereket. Igaz. És nem akarok megváltozni. Nekem jólesik előre köszönni annak, aki nagyon néz, nekem jó, hogy viszontszeretnek, és jó, hogy nagyon kevesen vannak, akik igazán ártottak nekem. A vidámságom persze nem zárja ki, hogy vezessek egy olyan komoly műsort is, mint a Négy szellem. Amit soha nem tudnék megcsinálni, az egy politikai műsor vagy a hírolvasás. Ezek nem az én műfajaim. Mert lehet, hogy elsírnám vagy elnevetném magam.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Borbás Marcsi: „Ösztönlény vagyok, nem tehetek róla!”
• Párizs, ahonnan szerelmesen érkezel haza
• 3 fantasztikus süti a sztárcukrásztól
• Tavaszi nagytakarítás természetes szerekkel
• Iskola vagy játék? – Törvény dönti el?
• A gyermektelenség lelki okai
• Tud élni a jogaival, aki beteg?
• Varró Dani: Misi és a személyi kultusz

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!