„Négyéves kisfiam mindent megkóstol. A homokozóban megeszi a homokot, az utcán beleharap a levélbe, a gesztenyébe, a könyv papírját megnyalogatja (kicsit el is vágta a nyelvét) és így tovább. Nem vagyok tisztaságmániás, a kutya bejöhet a lakásba, és nem mászkálok hipóval a kád körül, de azért gyakran aggódom! Mi az a »koszmennyiség«, ami még belefér egy kisgyerek életébe?
A tápláléknak nem minősülő anyagok fogyasztása, amit orvosi néven picának hívunk, eredetileg megkívánást jelent, és főleg terhességben jellemző, hogy a kismama különleges ételeket, ízeket kíván. Innen ered az elnevezés, tehát picának hívjuk bármilyen olyan dolog elfogyasztását, ami semmiképpen sem nevezhető ételnek. Ez lehet például föld, homok, falevél, ragtapasz, hamu, gyapjú, festék, vagy mint az Önök esetében gesztenye, a könyvek papírja, de bármi más egyéb is.
Gyakran hallunk különféle fura étkezési szokásokról: a gyerek „falat eszik”, „kaparja a meszet a falról”, amiről csupán annyit érdemes tudni, ezt nem azért teszi, mint a közhiedelemben elterjedt, mert mészhiánya van. Éppen úgy, mint ahogyan az a kisgyerek, aki szereti a savanyúságokat, nem azért eszi, mert savhiányos. A gyerekek kétéves korig mindent a szájukba vesznek, megkóstolnak. Része ez a világ megismerésének. Milyen szín, milyen forma, milyen a tapintása, milyen az íze valaminek. Fontos ahhoz, hogy későbbi életünk folyamán pontosan tudjuk szagra, ízre, színre, állományra hogy mivel van dolgunk.
Legyél te is jó tündér! Kattints, és teljesítsd egy nehéz sorsú gyermek álmát! |
Egy kisgyerek nem azért mancsikálja szét a banánt az asztalnál, mert alapvetően malackodni akar, hanem mert meg kell tanulnia, mi is a „banánság” maga. Ehhez az is hozzátartozik, hogy mi történik ezzel a banán nevű „dologgal”, ha megmarkolom? Kétéves kor után azonban erre a jelenségre feltétlenül figyelni kell! Kedves Anyuka! Amiről ír, véleményem szerint nem tisztaságmánia kérdése. Itt valami történik az Ön kisfiával, amit én a magam részéről nem a kíváncsiság számlájára írnék. Az, hogy egy 4 éves kíváncsi, nagyon jó dolog, de a pica, vagyis az, hogy a gyerek ismételten és rendszeresen táplálkozásra alkalmatlan tárgyakat eszik, tisztázandó dolog. Mindenképpen és sürgősen.
Neked is lenne kérdésed a doktornőhöz? Kattints, és tedd fel itt: www.gyarmatiandrea.hu. A válaszok közül egyet-egyet hetente kiválasztunk és oldalunkon közzéteszünk. |