„Aznap a megszokott és kedvenc ápolóid szabadnapot kaptak a hétvégére, így engem – az újoncot – küldtek be hozzád azzal, hogy felkészítselek a műtétre. Életem legnehezebb feladata volt, hiszen már az első percben világossá vált, hogy sokkal nagyobb rutinod van ebben, mint nekem. Mégis végtelenül kedves és megértő voltál velem, nyitott szívvel fogadtál” – írja a Love What Matters oldalán megosztott nyílt levélben Sarah, akinek vezetéknevét saját kérésére nem hozták nyilvánosságra.
„Emlékszem, a műtéttel kapcsolatban csak annyit kértél tőlem, hogy majd kísérjelek be a műtőbe, és amíg el nem alszol, addig az iPadodon hallgassuk együtt a kedvenc Adele-dalodat. Imádtam a határozottságod, hogy pontosan tudtad, mit akarsz.” Egy órával később, miközben a páros a műtőbe igyekezett, az iPadról Adele When We Were Young című dala szólt.
„Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a hangulat a műtőben fesztelen legyen. Emlékszem, arra kértelek, hogy csináljunk úgy, mintha csak egy koncerten lennénk, és teli torokból énekeljük a refrént az énekessel. Emlékszem, még a kezemet is a magasba emeltem a kedvedért, mintha csak csápolnék. Mielőtt az altatószer hatni kezdett volna, emlékszem, szélesen el is mosolyodtál, én pedig úgy éreztem, teljesítettem a feladatomat.”
Sarah a levél folytatásában arról ír, néhány nappal később a kollégáitól megtudta, hogy a kamaszlány, aki jó ideje küzdött már rákbetegségével, úgy döntött, nem kér több műtétet. „Bátran szembenéztél a betegségeddel, és egy rövid ideig úgy tűnt, sikerül legyőznöd. Aztán a betegség kiújult, és hiába minden igyekezet, tovább is terjedt a testedben. Össze se tudom számolni, hány műtéten lehettél túl, mire találkoztunk. És bár szívből sajnáltam, megértettem, hogy nem akarsz többet. Hogy nem akarsz mellkasi csövet, altatást, se intenzív osztályt.
A lelked még mindig annyira erős volt, de a tested megelégelte a kezeléseket, és ezt te tudtad. Egyszerre csodáltam és tiszteltem a bátor döntésedet.
És egyszerre sirattam is. Nem tudtam nem arra gondolni, ahogy felvidítottad az osztályt a jelenléteddel, ahogy a vidámságoddal erőt adtál a betegtársaidnak. Szebb hellyé tetted a világot minden nap, és remélem, hogy ezt pontosan tudtad is.
Bárcsak itt lennél, hogy mindezt személyesen mondhassam el neked. Bárcsak hallhatnád, mennyire büszke voltam rád a döntésed miatt, amit magadért hoztál. Bárcsak tudnád, hogy azóta képtelen vagyok Adele-t hallgatni úgy, hogy ne te juss eszembe róla. Bárcsak tudnád, mennyire fontos volt nekem az a pillanat, ott a műtőben. Hogy azzal az alig öt perccel megváltoztattad az egész életemet. Köszönöm, hogy ismertelek és sajnálom, hogy nem tehettem érted sokkal, de sokkal többet.”
