nlc.hu
Aktuális
Gyereksztárok régen és ma

Gyereksztárok régen és ma

Egy édes mosoly, egy kócos fogsor vagy egy huncut szempár a filmvásznon az emberek többségét elvarázsolja. Mégis sok gyerekszínésznek csak az alakítására emlékszünk, a nevére már nem. Szerencsére akadnak olyanok is, akik ki tudtak törni a "kis édes" skatulyából, és egészen az Oscar-díjig jutottak.

Vámpíroktól a világsikerig: Kirsten Dunst

Gyereksztárok régen és maHároméves korától reklámfilmekben szerepelt és modellkedett, nyolcévesen pedig szerepet
kapott Woody Allen egyik rövidfilmjében. Játszott a Kisasszonyokban, de az ismertséget az Interjú a vámpírral című film hozta el számára. Tizenegy évesen Golden Globe-ra is jelölték a göndör hajú, szépséges, gyerektestbe zárt vámpír megformálásáért. A filmben olyan színészekkel játszhatott, mint Tom Cruise és Brad Pitt. Húszévesen megkapta a Pókember női főszerepét, és innentől kezdve már mint felnőtt színészt is elismerték. A most harmincesztendős sztár az elmúlt években a legváltozatosabb műfajú filmekben szerepelt, a különböző magazinok rendre a legszebb nők közé sorolják, s a színészkedés mellett a Bulgari divatmárka reklámarcaként is jól keres.

Dollármillióktól a drogokig: Macaulay Culkin

Gyereksztárok régen és maMár a Reszkessetek, betörők! első részében szívébe zárta a közönség a nagy szemű, édes kisfiút, aki tízévesen százezer dollárt keresett első filmjével. Két évvel később, a második részért már ennek a negyvenötszörösét kapta, 14 évesen pedig nyolcmillió dollárt zsebelhetett be a Richie Rich – Rosszcsont beforr főszerepéért. A pénz egy részét azonban szülei elsikkasztották, ezért később beperelte őket. Mindez túl sok volt a tinédzsernek, 15 évesen már drogproblémákkal küzdött, hat évvel ezelőtt pedig egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték kábítószer birtoklása miatt. 18 évesen elvette barátnőjét, de a házasság csak két évig tartott, filmjei pedig sorra megbuktak. Kilenc évig Mila Kunis volt a barátnője, de tavaly vele is szakított. Idén februárban pedig a ma 32 esztendős színészt ijesztő állapotban, betegesen soványan kapták lencsevégre New Yorkban.

Leontól Oscarig: Natalie Portman

Gyereksztárok régen és maTizenhárom évesen tűnt fel Jean Reno oldalán a Leon, a profi című filmben, és innentől válogathatott a legkülönfélébb ajánlatok között. Több filmben szerepelt, de igazán ismertté a Star Wars sorozatban megformált Amidala hercegnő tette. Azóta forgatott komédiát és fajsúlyos drámát egyaránt, valamint elvégezte a Harvard pszichológia szakát, mert saját bevallása szerint inkább szeretne okos lenni, mint szép. A Közelebb című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a Golden Globe-ot és Oscarra is jelölték, de ez utóbbi elismerést csak tavaly kapta meg a Fekete hattyú főszereplőjeként. A film a most 31 esztendős Portmannek a magánéleti boldogságot is elhozta, az egyik koreográfussal egymásba szerettek, és tavaly júniusban megszületett közös kisfiuk.

A világ megmentésétől a bíróságig: Edward Furlong

Gyereksztárok régen és maA Terminátor 2-ben ő volt a kisfiú, akinek az a sorsa, hogy megmentse a világot, és ő volt az Amerikai História X-ben Edward Norton öccse. Mindkét filmben kiváló alakítást nyújtott. A világhírt azonban ő is nehezen tudta feldolgozni, fiatalon függő lett, és ittas vezetés, valamint garázdaság miatt összetűzésbe került a rendőrséggel. Általában thrillerekbe és akciófilmekbe hívják, de az egykori tiszta arcú kisfiú 35 éves, elhízott férfiként már nem olyan vonzó: külsején nyomott hagyott a kicsapongó életmód. 2006-ban megházasodott, de három év múlva elvált gyermeke édesanyjától, aki távoltartási végzést kért züllött exférje ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top