Aki sokat közlekedik Budapesten – de nyugodtan terjesszük ki ezt az egész ország közútjaira – valószínűleg már a szemöldökét sem vonja fel, amikor az út közepére leparkolt autókkal, az egyirányú utcában szembejövő kollégával, esetleg a teljes sort kielőző suttyókkal találkozik, mert ezekből sajnos tényleg annyi van, hogy minden kilométerre jut belőlük kettő-három.
Nemrég már ott tartottunk, hogy a szirénázó mentőautót sem sikerült elengednie néhány kivételes tehetségű autós kollégának, tegnap azonban olyan jelenséggel szembesültem, amely után valószínűleg bárki elkezdene azon gondolkodni, hogy melyik közeli bolygóra lehetne átköltözni viszonylag hamar.
(Fotó: Tumblr)
A XIII. kerületi Tutaj utcából haladtam a Váci út felé, 40-45 kilométeres óránkénti sebességgel. Előttem az autósokat fegyelmező jelzőlámpa éppen zöldre váltott, így még csak lassítanom sem kellett (volna), hogy tökéletes ritmusban áthaladjak a kereszteződésen, és folytassam az utamat.
Még féktávolságon kívül voltam, amikor három gyalogos – két 30 körüli férfi és egy középkorú nő – a gyalogosok piros jelzésére fittyet hányva, körülnézés nélkül elindultak a zebrán keresztül. A két férfi még úgy-ahogy átért (körülbelül a zebra háromnegyedénél jártak, amikor odaértem a sarokhoz), a nő viszont a zebra közepén tartott, mindezt úgy, hogy se jobbra, se balra nem nézett egyszer sem, pedig szemből is érkeztek az autók – mivel a kocsik a Váci úton jöttek keresztül, tehát igyekeztek minél előbb elhagyni a kereszteződést, értelemszerűen gyorsabban jöttek.
Ahogy a KRESZ-ben is áll, baleset megelőzése céljából használtam a dudát, hogy a nőben tudatosuljon, hogy egyébként pirosban megy át, és két irányból is érkeznek felé autók. Nem ledudáltam, csupán jeleztem neki, hogy tisztában legyen vele, hogy mi a helyzet, mert – társaival együtt – látszólag nem nagyon érdekelték sem a szabályok, sem a forgalmi helyzet.
Mit dudálsz, te faszszopó?!
– ezt már a járdára fellépő egyik férfi kurjantotta felém, mintha legalábbis én mentem volna át a piroson. Nem tudom, hogy ezután mondott-e még valamit, mivel eddigre már kikanyarodtam a Váci útra, ahol érthető módon sem helyem, sem lehetőségem nem lett volna megállni, hogy meghallgassam a velős mondanivaló további részeit.
Ez most komoly?!? (Fotó: Tumblr)
Ellenben azóta nem térek magamhoz. Tényleg sikerült odáig süllyedni a társadalmi iszapba, hogy nem elég, hogy szabályokra, piros jelzőlámpára, tehát nettó életveszélyre fittyet hányunk, még az az ember háborodik fel, akit (ismerőseivel együtt) nem gázoltunk halálra? Még egyszer hangsúlyozom, nem száguldoztam, nem tenyereltem a dudára, mindössze egy tényleg potenciálisan baleset- és életveszélyes szituációban szerettem volna jelezni a tilos jelzés ellenére a járdáról lelépő gyalogosoknak, hogy egy picit figyeljenek már oda, mert ha ebben a szituációban úgy adódik, hogy egy autó elgázolja őket, még csak nem is a sofőr lesz a hibás.
Én vagyok amúgy az az autós, akit a többi sofőr szokott ledudálni, mert sokakkal ellentétben megállok a zebránál, ha látom, hogy a gyalogosok elindulnak egyik oldalról a másikra. Amikor azonban jól láthatóan zöld az autósokat irányító jelzőlámpa, csak hitetlenkedve nézem, hogy egyes emberek milyen mértékben nem törődnek másokkal – még a saját testi épségük kockáztatásával sem.
Próbálnék vaskos tanulságot levonni az esetből, keresem, hogy mivel szolgálhattam rá a fenti kedves szavakra, de folyamatosan csak oda lyukadok ki, hogy bizony, valami nagyon-nagyon elromlott a társadalomban, ha már a segítő szándékot is ocsmány, agresszív stílussal „jutalmazzák”.
De cáfoljon meg bárki, ha tévednék…
