nlc.hu
Sztárok

Bevallotta: Többször megverte nejét az RTL sorozatsztárja

Feljelentették a mexikói szappanopera-szereplőt, amiért ütötte-verte nejét. Hiába tagadott mindent, később beismerte bűnét a szívtipró celeb.

Bevallotta: Többször megverte nejét az RTL sorozatsztárjaOsvaldo Rios leginkább a délutáni mexikói szappanoperák rajongóinak lehet ismerős. Az RTL Klubon vetített Marichuy – A szerelem diadala című napi „műben” látható. A színész azonban már közel sem olyan odaadó és kedves férfi az életben, mint a sorozatban. Osvaldot ugyanis a dadus és a bejárónő is feljelentette, mondván: többször látták, hogy megveri, erőszakosan bánik feleségével.

Megzsarolta nejét

A színész és felesége mindent tagadott, és körbehaknizták a médiát azzal a sztorival, hogy pont gyermekük dadája indított ellenük ilyen aljas és rosszindulatú pletykákat. Pár hónappal később azonban Osvaldo felesége egy interjúban elmondta: minden vád igaz volt, de azért próbálta tisztára mosni a férfi nevét, mert az megfenyegette őt. A színész még ekkor is tagadta a vádakat, majd napokkal később megtört és bevallotta, hogy „valóban elcsattant egy-két pofon” a kapcsolatuk alatt.

Állandóak a vádak

 

Nem ő  az első szappanopera-celeb – és nyilván nem is az utolsó –, aki erőszakos ügybe keveredik. A sorozat másik főszereplője, William Levy sem tud ellenállni a nőknek. Amikor 2008-ban az Árva angyalt forgatták, a sajtó összeboronálta a női főszereplővel, Maite Perronival, Levynek hónapokba telt kiengesztelnie feleségét. Később egy prostituált azzal vádolta, hogy orális kielégülést kért tőle egy miami szállodában. Állítólag az aktusról fotók is készültek, de a 30 éves sztár fizetett a nő hallgatásáért. Alig telt el fél év, amikor 2010. augusztus 17-én vádat emeltek William Levy ellen, mert egy 17 éves mexikói lány feljelentette és nemi erőszakkal vádolta. Levy végül mindkét pert megnyerte.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top