nlc.hu
Szabadidő
Újabb elképesztő magyar filmes siker

Újabb elképesztő magyar filmes siker

Ismét fődíjat nyert a Testről és lélekről.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte el a fődíjat a II. Hét Domb Filmfesztiválon, amelynek záróeseményét szombaton tartották Komlón. A filmeket a Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert színművész, rendező és Halmy György dokumentumfilm-rendező alkotta zsűri bírálta el.

A kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíja 1 millió forint.

Az egyhetes seregszemlére 191 alkotást neveztek a filmesek, ezek közül 60 került a versenyprogramba, az esemény a felnőtteken kívül a 10 és 18 év közötti diákok számára is lehetőséget adott a versengésre.

A fesztiválon a szombat délutáni gáláig 4210 néző vett részt a vetítéseken, a vasárnapi eseményekre további 320 embert várnak, amivel jelentősen meghaladták a tavalyi első seregszemle 4100 fős látogatószámot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top