És azóta felemlegeti ezt, mint valami jópofa anekdotát. Misi imád sztorizni. A nagypapájára ütött ebben, aki a családban a Tata névre hallgat (mióta a Papa titulust én bitorlom). A Tatának mindenre van egy odavágó alapvicce. És minden alkalommal el is mondja őket, ha éppen odavágnak, függetlenül attól, hogy hányszor hallottuk már tőle korábban. Na hát Misi dettó. És még abban is a Tatára hasonlít, hogy a poént aztán többször is elismétli, noha elsőre is vettük.
A legelső sztori, ami bekerült Misi anekdotatárába, szintén arról szólt, hogy én mondtam valamit.
– Zárva volt a gyógyszertár. Ezért Papa mondta: fene vigye el! – mesélte Anyunak az akkor másfél éves Misi lelkesen. Ez volt az első kétmondatos közlése életében. És aztán ezt a jó sztorit (ami bevallom, igaz történeten alapult) a következő napokban felelevenítette még vagy százszor. Persze a valóság néha nem elég érdekes, és ilyenkor egy vérbeli sztorizó egy kicsit kiszínezi a nagyobb hatás kedvéért. Misi is így tesz újabban. Például szalad egy galamb után a játszótéren, a galamb elrepül.
– Elkaptam a galambot – így meséli már nekünk, szemérmetlenül tódítva.
A múltkor galamb nem volt, csak rigó, Misi jobb híján azt kergette el.
– Elkergettem a rigót – mondta. – Meg a galambot is – tette hozzá. – Elkergettem a galambot, jó sok-sok galambot!
Így születnek a legendák.
Aztán olyan is van most már, hogy Misi valaki másnak a sztoriját meséli el. Az unokatestvérével, Lencsivel fordult elő, hogy elrepült a fehér lufija. Lencsi elmesélte ezt Misinek, akire mély hatást tett a történet. (Egyébként valószínűleg azért, mert Misi imádja a jelzős szerkezeteket. Legtöbbször ezzel a kérdéssel fogad, mikor hazaérek: „Papa, sárga villamossal jöttél?” Ha meg vidékre kell mennem, így próbál marasztalni: „Papa, ne menj el kék vonattal!”) Azóta is gyakran emlegeti, mintha csak vele történt volna meg:
– Elrepült a fehér lufi.
A múltkor én próbáltam mesélni valamit Misinek. Azelőtt a ház előtt mentünk el éppen sárga villamossal, amelyikben felnőttem.
– Tudod, Misi, amikor a Papa kicsi volt, ebben a házban lakott a Mamával meg a Tatával. Mert a Tata a Papa papája, mint neked én. A Mama pedig a Papa anyukája, mint neked Anyu. Neked a Tata a nagypapád, a Mama pedig a nagymamád.
Misi okosan figyelt, látszott, hogy dolgoznak a fejében a fogaskerekek. Végül összeállt neki a kép, magára bökött, és mindent értő arckifejezéssel azt mondta:
– Én nagymama vagyok.
De ha engem nem is ért meg mindig Misi, a többi gyerekkel szerencsére remekül szót ért. A minap összeismerkedett egy hasonló korú kislánnyal a játszótéren. Libikókázni kezdtek.
– Szeretem a fehér csokit – kezdeményezett beszélgetést a kislány a libikóka túlsó végén.
– Elrepült a fehér lufi – vágta rá Misi.
Aztán tovább libikókáztak teljes egyetértésben.
