A tampon, a szárnyas tisztasági betét és az intim zselé korában a női nemi terület hivatalos megnevezése – avagy a vagina szó – mára már azt hihetnénk, bemászott a köztudatba, az emberek füle megszokta, elfogadta. De nem! Olyannyira nem, hogy Új-Zélandon majdnem le kellett venni egy tévéreklámot azért, mert abban az illatosított tisztasági betétet a vagina és a folyás szavak használatával reklámozták – írja az angol nyelvű hírportál, a The National Business Review.
A felelős szervezethez rengeteg panaszlevél érkezett, melyben azt sérelmezték, hogy főműsoridőben miért kell olyan reklámot vetíteni, amiben a vagina szó is szerepel, az indokok között pedig többek között megemlítették, hogy a tévét gyermekek is nézik, illetve maga a szó gusztustalan vagy túl szexuális. A nézők panaszáradata azonban nem hatotta meg a hatóságot, a női nemi szerv anatómiai elnevezésének használatát helyénvalónak tartották. A reklám és a vagina is maradhatott.
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen! Abszolút!