Reggel sintoista, délben buddhista, este keresztény – ez a spirituális napirend Japánban már nem hangzik szokatlanul, és az sem ritka, hogy egyetlen esküvőn egymást váltogatják a vallások. Ugyanígy mi sem lepődünk meg, ha egy vallásos családban felnőtt, ám magát már ateistának valló ember mégis templomban esküszik és gyermekét is megkereszteli, miközben horoszkópot olvas, hisz az újjászületésben, és talán még a kövek gyógyító erejében is. Nem számít szentségtörésnek, ha életstílusunkhoz, személyiségünkhöz igazítjuk a legkülönfélébb vallási tanokat, szokásokat, filozófiai rendszereket, és a mozaikokból afféle „patchwork vallást” szövünk magunknak, hogy megtaláljuk az utunkat, és megoldjuk problémáinkat.
Eljött volna a hit 2.0 ideje?
– A hit lényege, hogy válaszokat ad a számunkra legfontosabb kérdésekre – erősíti meg Varga Gabriella pszichológus. – Akár világvallásról, akár más, mélyen gyökerező meggyőződésről van szó, ha tudunk hinni valamiben, az életünknek irányt ad, értelmet találunk a világ dolgaiban. Az olyan kézzelfogható célok eléréséhez, mint hogy felneveljük a gyerekeinket, ugyanúgy hit kell, mint amikor egy eszményért, nemes célért küzdünk.
A hit a lélek alapszükséglete, nélküle hánykolódunk, szenvedünk – állítja a pszichológus. Ennek oka, hogy akárcsak a beszédkészség, a hitre való fogékonyság velünk született, csak gondoljunk a gyerekekre, akik rendíthetetlenül hisznek évekig a tündérekben, húsvéti nyusziban vagy a Mikulásban. Van, aki a családban kapja meg a hitbéli útravalót, míg van, aki maga dönt afelől, miben hisz. Szendi Gábor Isten az agyban című könyvében kifejti, hogy hívők és nem hívők hitélménye között nincs különbség: a hívők ugyanazokkal a szavakkal írják le Istennel való egyesülésüket, mint az ateisták a flow-élményt, amikor az öntudat kikapcsol, s félelemérzés nélkül, felszabadultan adjuk át magunkat annak a feladatnak, alkotási folyamatnak, amelyet végzünk.
Függés nélkül
– Súlyos, hitünket érintő kérdésekkel leggyakrabban akkor találjuk szembe magunkat, amikor kapcsolati vagy munkahelyi válságba kerülünk, vagy az egészségünk megroppan. Ilyenkor felerősödik az az érzés, hogy kicsik vagyunk, egyedül már nem tudunk megbirkózni a gondokkal. Hatalmas lelki erőfeszítés kell ahhoz, hogy ebből a gödörből kikerüljünk. A hit – vallásos és nem vallásos egyaránt – más fényben mutatja a félelmeinket, eddig szőnyeg alá söpört, megoldatlan konfliktusainkat, és segít abban, hogy újraértelmezzük, megértsük, és ezen keresztül feldolgozzuk őket – magyarázza Varga Gabriella.
A hitbe bármikor belekapaszkodhatunk, ugyanakkor a pszichológus óv attól, hogy függővé váljunk tőle. Miközben sziklaszilárd alapot ad, tudnunk kell megőrizni a tudatosságot, az éberséget, hogy felismerjük a felelősségünket, a helyzeteket, amelyekben szabadon dönthetünk, mi az, amin változtathatunk. Nem a hitünk gyengeségét mutatja, ha van bennünk kétely: ha tudjuk, mi segít és mi nem, közelebb visz a valódi megoldáshoz, ahelyett, hogy életünk passzív szemlélői lennénk. A pszichológus különbséget tesz a valódi, megélt hit és aközött, amit támasznak használunk, de valójában haszontalan. Az a hit, ami nem hoz valódi megoldást, az nem hit. Vagyis amikor jó úton vagyok, és szívvel-lélekkel hiszek abban, amit teszek, ha elbizonytalanodom, találok fogódzót, biztos útmutatást, hogy merre kell indulni. Ám bármi, ami nem hagy boldogan élni, mert félelmekkel, kisebbségi érzéssel, bizonytalansággal tölt el, csak még jobban eltávolít önmagunktól. Lehet, hogy papíron jól hangzik az, amit magunkévá akarunk tenni, de ha nem ad választ a kérdéseinkre, akkor nem az igazi.
Hit à la carte?
Egy brit felmérésben résztvevők 70 százaléka hisz a lélek létezésében, és több mint fele abban, hogy van élet a halál után. Mindezt anélkül, hogy magát vallásosnak tartaná – a 21. század vallása a believing without belonging, vagyis hiszünk, de közben sehová nem tartozunk. Holott a hit a közösség miatt is fontos, akár Istenen, akár egy eszmén, ideológián keresztül kötődünk hozzá: a közösségek és az odatartozás boldoggá tesznek. A modern ember számára azonban már riasztónak tűnhet az egész életen át tartó elköteleződés, a hagyományok állandósága, amikor záporoznak rá a lehetőségek, amelyek lelki békét kínálnak. Mintha egy spirituális szupermarketben sétálnánk, ahol korlátlanul válogathatunk, szó szerint. Könnyű megfeledkezni a tanításokkal együtt járó fékekről, lemondásról, amelyek azonban a bensőséges tapasztalatokkal, bölcsességgel, megerősítéssel együtt járnak.
Mintha a helyzet most a korábbinak éppen az ellenkezőjére fordult volna: ahelyett hogy a hitünk határozná meg azt, kivé leszünk, mit teszünk, mi támasztunk elvárásokat a hitrendünkkel szemben. Hová vezet, ha egy patchwork hitrendszerben mindent magunkhoz igazítunk, ahelyett hogy magunkon változtatnánk, hogy megfeleljünk a tanításoknak? Varga Gabriella úgy látja, a hithez feltétel nélküli igenek kellenek, és felemás érzései vannak azzal kapcsolatban, hogy kimazsolázzuk, ami tetszik nekünk, de egy „komplett csomagot” már nem vállalunk.
– A középpontban az Én áll, a cél önmagunk megtalálása, kibontakoztatása. Egyeseknek ez talán nárcizmusnak tűnik, míg az engedékenyebbek azt mondják, hogy az egyén szabadságának megnyilvánulására ad lehetőséget. Ez azonban azzal is járhat, hogy nem feltétlenül érezzük azt, hogy részei vagyunk egy nagyobb egységnek, és kérdés, ki tudunk-e tartani „mixelt” hitünk mellett; megadja-e a stabilitást és a belső biztonságot, amelyre szükségünk van, és amely által a hit erőt ad a mindennapokhoz.
Instant lelki segély
Manapság, ha legszívesebben elfeledkeznénk a világról, akár kolostorba is vonulhatunk. Persze nem egy életre, de egy luxuskolostorban töltött hét – olyan körülmények között, amelyek a szerzeteseket még gondolatban sem kísértették meg – gyors segítséget nyújt. Az elmélyülésre, újjászületésre vágyó, kiégett, stresszes menedzser vagy kimerült családanya újra megtalálhatja a magához vezető utat a spirituális wellness-szállóban. Ép testben ép lélek, ezért nem véletlen, hogy még a nem hívők sokasága is húsvét előtt az egészségügyi megfontolások mellett azért böjtöl, hogy lelkileg is megtisztuljon, vagy ha megnyugvásra vágyik, egy templomban találja meg. Szakértőnk úgy véli, ilyenkor nem „értelemkeresésről” van szó, ahogy a luxuskolostorokban sem teológiai vitákat folytatnak.
– Kérdezzük meg a topmenedzsert, aki visszatért a kolostorból: nem az egyetemes igazságokat ment felkutatni, hanem ki akart törni a szokások erdejéből, máshogy élni, aludni, enni – más ember akart lenni. Ennek kevésbé a valláshoz van köze, inkább rituálékról szól.
Az ilyen kikapcsolódás – akárcsak egy zarándoklat, mint az El Camino – is fontos lehet, ha ezek üzenete beépül a mindennapjainkba, átalakulást és időtálló megújulást hoz, máskülönben egy év múlva megismételhetjük.
– Életünkben egyszer is elég végigjárni a zarándoklatot, ha nem csupán impulzusszerűen alakítunk életünkön – tanácsolja Varga Gabriella –, ami akár azt is jelenti, hogy az életmódunkon változtatunk. Ez, ha a halál után csakugyan van élet, igazán nem is olyan nagy áldozat.
