Kisebbfajta járvány tört ki egy mallorcai szállodában: nem kevesebb mint 48 gyerek kapta el a kéz-, láb- és szájbetegséget az alcúdiai Club Mac Hotelben. Mivel a vendégek nem tudtak a betegségről, az most továbbterjedhet. Több brit szülő is jelezte, hogy gyereke elkapta a vírusfertőzést. Egyikük azt állítja, hogy nyolc hónapos kislánya a hazafelé tartó repülőgépen betegedett meg – írja a The Sun.
A 29 éves Davina Marchant szüleit ment meglátogatni a szigetre, és fogalma sem volt a járványról. Ha tudta volna – mint mondta –, el sem ment volna, kislánya ugyanis most esett át egy műtéten, amelyre születéskori veseproblémái miatt volt szükség. A kislány testét most tetőtől talpig kiütések borítják, a fiatal édesanya pedig a légitársaságot hibáztatja, amiért nem tájékoztatták az utasokat a veszélyről, holott a mallorcai újságok tele voltak a fertőzésről szóló hírekkel. Állítása szerint a repülőgépe tele volt gyerekekkel, bármelyiküktől elkaphatták a vírust.
A kéz-, láb- és szájbetegséget leggyakrabban kisgyerekek kapják el. Gyógyszer jelenleg nincs rá. Akik elkapják, belázasodnak, illetve vörös kiütések jelennek meg a végtagjaikon és a szájuk környékén. A tünetek néhány nap alatt enyhülnek, de a gyerekek akár heteken keresztül is fertőzhetnek. A betegség a nyáron Magyarországon is megjelent.
A mallorcai hotel közleményt adott ki az esettel kapcsolatban. Mint írták, nem tudják, honnan eredhet a vírusfertőzés, de mindent megtesznek, hogy megállítsák a terjedését. Elmondásuk szerint a 48 megbetegedés arányaiban nagyon alacsonynak számít, szeptemberben ugyanis 12 ezer vendégük volt.