nlc.hu
Szabadidő
Megérkezett Afrikába Zoltán, a gemenci fekete gólya

Megérkezett Afrikába Zoltán, a gemenci fekete gólya

Az egyetlen jeladós magyar fekete gólya szeptember elején vágott neki a nagy útnak.

Zoltán, a gemenci fekete gólya 2018-ban harmadszor indult el afrikai telelőhelyére úgy, hogy vonulását GPS-jeladóval követhetjük napról napra – számolt be honlapján a Gemenc Zrt.

Augusztusban már több kirándulást tett Dunaszekcső, Apatin és Palics környékére, de végül mindig visszatért a gemenci ártérre.

A jeladó felszerelése Zoltánra 2016. június 23-án – Fotó: gemenczrt.hu

Szeptember első napjaiban is a kopácsi réten vadászgatott, szeptember 4-én hazatért, hogy másnap a Cserta–Duna partjáról elrugaszkodva megkezdje a nagy utazást.

Szeptember 6-án a román Rast közelében a Duna-parton éjszakázott. A következő 2 napon átrepült Bulgária felett. Szeptember 9-én a görög–török határon, Didimoticho település környékén, a Marica folyó árterében éjszakázott, és szeptember 26-ig ott tartózkodott. Az első 5 napon 900 km-t tett meg.

Zoltán útja – Forrás: gemenczrt.hu

Szeptember 26-án szánta rá magát Európa elhagyására, Gallipoli és Sarköy között szárnyalt át Afrikába. Ezen a napon 165 km-t repült.

Várunk vissza tavasszal, Zoltán!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top