Bár az unalom egyáltalán nem veszélytelen állapot – elég, ha a „halálra unja magát” kifejezésre gondolunk – mindeddig nem született tudományos meghatározás erre a fogalomra. John Eastwood, a kanadai York Egyetem pszichológusa, a Guelph és a Waterloo Egyetemen dolgozó munkatársaival együtt az unalom érzésének mentális folyamatát próbálták feltérképezni, hogy ennek révén pontos meghatározását adhassák ennek az érzésnek. Az unalmat úgy definiálták, mint egy „ellentmondásos állapotot, amelynek során kielégítő tevékenységre vágyunk, ám képtelenek vagyunk azt megtalálni”, mivel az agy figyelmi hálózatában valamilyen hiba következett be. Általában akkor unatkozunk, ha nehezünkre esik figyelni egy belső vagy külső információra, amely szükséges lenne ahhoz, hogy részt vegyünk a számunkra kielégítő tevékenységben. Ilyenkor tisztában vagyunk vele, hogy nehezünkre esik figyelni, ám többnyire a környezetünket tartjuk érte felelősnek. A szakemberek abban bíznak, hogy munkájuk révén alaposabban megérthetővé válhat az unalom és a figyelem fogalma, azaz két olyan jelenségé, melyek elválaszthatatlanul összetartoznak. Most, hogy a fogalmat magát sikeresen meghatározták, Eastwood és munkatársai arra készülnek, hogy megfelelő stratégiát dolgozzanak ki, mellyel az unalomtól szenvedőket segíthetik, és ezáltal az unalommal járó potenciális veszélyeket is kiszűrhetik.
