nlc.hu
Egyéb
A Mérleg, A Skorpió és a Nyilas sorsa

A Mérleg, A Skorpió és a Nyilas sorsa

A Nyilas életében történõ változások: talán hihetetlennek tûnik, hogy az új feladatot, amit most elvállal, az év második felében újra fogja cserélni. De az is lehet, hogy ön marad, és a felettesek jönnek, mennek...





Mérleg (IX. 24. – X. 23.)

Változás: a magánéletének fordulata miatt olyan erőtartalékokat képes majd mozgósítani, amellyel korábban lehetetlennek tartott dolgokat is megvalósíthat. Fontos szövetségest tudhat maga mellett, és gyerek is bearanyozhatja a hétköznapjait.

Szerencse kíséri: egészségi probléma leküzdését. Hivatása, szakmája területén bizonyítani és a pénzét ügyesen befektetni, rendkívül jól vásárolni/eladni.

Teherként nehezedik önre: a szélsőséges érzelmekkel megtűzdelt testvéri kapcsolat. Költözés vagy a szomszédja is púpként nehezedik a hátára. Valamint az a régi szerelem, amelybe még jobban belegabalyodhat, és kierőszakolhatja azt, amit nem kellene.

Idei feladata: a szabályok betartása, a rangban és tudásban ön fölött álló személyek elismerése, és az év második felében alkalmazkodni az új játékszabályokhoz, emberekhez.

A sors ajándéka: a kapcsolatok építése, a szívességek, amelyeket tehetnek önnek, és egy ismerős, akitől füleseket kaphat, így mindig a megfelelő időben léphet.

Gyenge pontja: a lábfeje és a bokája, ezért váltogassa lábbelijét és kényeztesse futóműveit, hogy a bütyköket, keményedéseket elkerülje.






Skorpió (X. 24. – XI. 22.)


Változás: érzelmi életében, amely végre felvirágzik. Gyerekek, unokák vagy egy szerelem kárpótolják önt az elmúlt időszak csalódottságáért, könnyeiért.

Szerencse kíséri: a munkában, ahol egy új alternatíva először talán megijesztheti, de erkölcsileg és anyagilag is ez teszi lehetővé, hogy megtalálja a számításait, hatalmat gyakoroljon és támaszt nyújtson a rokonainak, vagy önálló családot alapítson.

Teherként nehezedik önre: külfölddel kapcsolatos események, utazás során átélt izgalmak, melyek megváltoztatják a világról alkotott képét. Családtag jövője vagy sorsa miatti tehetetlenség, és az ingatlan körüli kaotikus állapot továbbgyűrűzése.

Idei feladata: hinni vagy tanulni olyasmit, amit eddig elutasított vagy lenézett, mert ezzel szélesítheti látómezejét. Barátnak vigaszt nyújtani és segíteni őt a nehéz helyzetben.

A sors ajándéka: az intuíció mindennél erősebb működése, amelyek az idén egyszer sem csalják meg önt, hagyatkozzon bátran rájuk minden döntés előtt.

Gyenge pontja: az idegei, amelyet a stressz erősen megterhel. Nyugtató tabletták helyett relaxáljon, és időnként engedje ki a hangját!


Nyilas (XI. 23. – XII. 21.)






Szerencse kíséri: adóhivatallal, hatósággal kapcsolatos viaskodásban, szerelemben, tanulmányokban, külföldi utazásban, gyerekvállalásban. És az elégtétel, mely sohasem volt még olyan édes, mint most!

Teherként nehezedik önre: házastársa anyagi mélyrepülése, vagy ötletei, és valaki megtévesztő viselkedése, melyek viszik a pénzt. A különböző járulékok, amelyeket be kell fizetnie, és ragaszkodás olyan személyhez, akit el kellene engednie.

Idei feladata: bízni önmagában, a barátságban és legyőzni egy negatív élményt, amely kerékkötője lehet a fejlődésének. Kiszabadulni a szokások rabságából, mert ez új értékekkel ismerteti meg.

A sors ajándéka: szerelem vagy gyerek, akin keresztül megbotránkoztathatja a környezetét. Egy rokon, aki többet lesz jelen az életében, egy régi ismerős, aki feltűnik a múlt ködéből.

Gyenge pontja: sportsérülés vagy régóta lappangó probléma törhet a felszínre, melyet eredményesen kezeltethet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top