nlc.hu
Sztárok
Nem kapják a pénzüket a nemzet színészei

Nem kapják a pénzüket a nemzet színészei

A minisztérium úgy tervezi, hogy negyedéves csúszással, egy összegben fizetné ki a járandóságukat, ám ez az intézkedés több idős és beteg színésznek komoly érvágást jelent – írja a Blikk.

Akár három hónapig is pénzük nélkül maradhatnak a nemzet színészei. A címmel járó havi 500 ezer forintos juttatást már januárban sem kapták meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ugyanis a 12 színészlegendának a három hónapnyi pénzt egy összegben fizetné ki, azaz márciusig csúszik az átutalás. Többen a nemzet színészei közül már visszavonultan élnek, koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem tudnak munkát vállalni, nekik komoly nehézségeket okozhat a havi juttatás késése. Az Emminél azzal indokolták a csúszást, hogy a tárcának évről évre újra kell kötnie a szerződést a hatályos jogszabályok alapján a Nemzeti Színházzal, amely támogatási szerződésként utalja át a juttatásokat a nemzet színészeinek. Állítják, a szerződéskötés folyamatban van, az érintettek a teljes összeghez hozzájutnak, az utalás azonban csak a szerződéskötés után indulhat meg; az első negyedév utalása várhatóan márciusban.

Hónapokig nem kapnak pénzt a Nemzet Színészei

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top