nlc.hu
Trend
Az életbiztosítás

Az életbiztosítás

Azt mindnyájan tudjuk, mi az életbiztosítás, de hogy konkrétan milyen formái léteznek, azt már kevesebben.





Kockázati életbiztosítás

A kockázati életbiztosítás egy adott időtartamra korlátozódik. Ennek a biztosításnak a lényege, hogy relatív kis díjért cserébe a legszükségesebb pillanatban a család rendelkezésére áll egy összeg, mely átsegítheti a családot a családfő, vagy társ jövedelmének elvesztését követő időszakon. Ebben az esetben a biztosító a biztosított halála esetén kifizeti a szerződésben megállapított összeget, ha pedig nem következik be halál, a biztosítás megszűnik.


Tiszta elérési életbiztosítás


Ez a biztosítás úgy működik, mint egy nyugdíj-előtakarékossági betét. Amikor a biztosított eléri a szerződésben rögzített életkort, kifizeti az összeget, melyről a szerződésben megállapodtak. Ha a biztosított meghal, akkor az addig befizettet összeg arányában fizet a biztosító.






Járadékbiztosítás


A járadékbiztosítás esetében, amikor a biztosított eléri a szerződésben meghatározott életkort, nem egy összegű pénzt fizetnek neki a biztosító, hanem járadékot, vagyis rendszeres időközönként folyósított pénzt.


Vegyes életbiztosítás:


A vegyes életbiztosítás a kockázati és elérési biztosítás kombinációja. Ebben az esetben a biztosító mindenképpen fizet, vagy a biztosított halála esetén vagy biztosított megéli a biztosításban kikötött életkort. A két esemény közül az egyik mindenképpen bekövetkezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top