Újrakezdés válság után

Rendetlen lakás leeresztett redőnyökkel. Annyi üres üveg, hogy mozdulni sem lehet tőlük. Sminkelhetetlen arc és be nem tartott határidők. Magány. Ezt tette velem pár év alatt az alkohol. Ebből rángatott ki négy éve egy addiktológus és a saját erőm, mindössze pár hónap alatt. Úgy gondolom, ha akkor nem váltok, ma már nem lennék az, aki vagyok. Nem tudnék színpadra állni, képtelen lennék egy cikket megírni. Talpra kellett állnom. És azóta talpon is tudok maradni. Ahány élet, annyi krízishelyzet. De az alábbi történetek is azt üzenik, hogy sosem szabad feladni!

Zsiványból lett lelkész

Selmeczi Lajos hiába nevelkedett szerető, rendes szülők egyetlen fiaként, kamaszkorában mégis komoly önértékelési problémákkal küzdött. Ezért sem tette magasra a lécet, például a továbbtanulásban. Szakmunkásképzőbe jelentkezett csupán, és a jelmondata az volt: „Ha már nem lehetek híres, hát hírhedt leszek!” A lakótelepen a hozzá hasonló fiatalok bandákba verődtek, agresszívek voltak, és mindenféle tudatmódosítókat használtak, a ragasztótól a nyugtatókon át az alkoholig. Lajos hozzájuk csapódva apróbb zsebelésekkel kezdte, később pedig megrendelésre járt lopni. Akkor már több ismerőse ült előzetesben, de ő férfias dolognak tartotta, hogy a rendőrök beidézik. Így egyre több balhéba keveredett, próbálgatta ezt a rosszul értelmezett férfiszerepet. Aztán kapott nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést két év próbaidővel és egy pártfogóval. A katonaság tűnt csak kiútnak a züllött életből. Lajos azt remélte, a szigorúság, a kiszakadás megvédi önmagától. Ám a balhék ott is folytatódtak, nem változott semmi. A leszerelést követő negyedik napon pedig már beszipuzva kocsikat tört fel, nem csoda, ha ismét bilincsbe került.
„Raktárosként dolgoztam, hiszen a nyolcvanas években mindenkinek kellett bejelentett munkahely, de nem voltam a munka hőse. Sőt a raktárakból is lopkodtam, majd amikor egy régi haver zsebelni hívott, nem tudtam nemet mondani. Huzamosabb ideig éltem ebből, és igen jól – emlékszik vissza Lajos. – Hétvégenként volt miből szétütni magunkat. Egyszer aztán karácsony táján nagyobb összeget nyúltunk le egy nőtől, és ezt követően napokig nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy egy család ünnepét tettük tönkre. A haverok persze kinevettek, de már nem akartam ezt a negatív szerepet vállalni, a társadalom fekélye lenni. Az akkori cimborákat leépítettem, és egy gyerekkori barátomat kerestem fel, aki régebben imádkozott értünk. Vele beszélgettem, amikor egy arra járó ifivezető lehívott az újpesti református gyülekezetbe.”
Eleinte csak azért vett részt a hitközösség életében, mert nem volt kedve magányosan üldögélni otthon. Sokszor el is aludt a beszélgetések alatt. Aztán zavarni kezdte, hogy a többieknek rendes életük, munkájuk van, csak neki nincs. Az első próbálkozása egy éjjelnappali eladójaként katasztrofálisra sikerült – hullafáradtan, fásultan kezdett visszacsúszni a régi, stiklis helyzetekbe. Ám ekkor megérintette valami. „Csalásra tanítottam épp egy erdélyi fiút – meséli Lajos –, amikor Pál apostol szavai hasítottak belém: »Te, aki azt mondod, ne lopj, lopsz-e?« Megérintett a szó, személyessé vált. Ráébredtem, hogy Jézus az én megváltóm, utam és lehetőségem. Néhány héttel ezután a ráckeresztúri drogterápiás otthon vezetője, aki bibliaórát tartott a gyülekezetben, megkérdezett, érdekelne-e egy önkéntes munkalehetőség az otthonban. Elvállaltam, és később már főállásban folytattam ezt. Leérettségiztem, majd a teológiát is elvégeztem. Ma a református egyház Válaszút Missziójának munkatársaként másoknak próbálok segíteni. Szenvedélybetegekkel foglalkozó családkonzultációkat és megelőző börtönprogramokat tartok. Részt veszek a tűcsereprogramban is mint koordinátor.” Lajos nemcsak a hivatását és lelki békéjét találta meg, hanem a társát is. Ma már négygyerekes, boldog családapa. „Komoly döntés volt, hogy más útra tértem – mondja. – De megérte, hiszen az életemet köszönhetem ennek a választásomnak.”

Szegényen, mégis gazdagon

A gazdasági válság olyanok életét is megnehezítette, akik korábban teljes biztonságban érezhették magukat. De a legrosszabb helyzetből is van kiút, ezt bizonyítja Zámbó Rita története. A többdiplomás, jó egzisztenciával rendelkező nő kiegyensúlyozott életet élt párjával és gyönyörű kutyájával. Stabil baráti köre volt, és magas színvonalú, tartalmas élete. Aztán jöttek a problémák. Az első saját lakásának átadása hónapokat csúszott, biztos helyen hitt bútorai, értéktárgyai tönkrementek, később pedig a kapcsolata is. „Otthonra vágytam – meséli. – Sehol nem volt jó.” Rita személyi kölcsönt vett fel, eladta az autóját, és az összegyűlt pénzt a szülei is kiegészítették, hogy otthont teremthessen. Ezzel egy időben a válságra hivatkozva a bank jelentősen megemelte a havi törlesztőrészletét, így a tervek meghiúsultak, a lakása továbbra is üresen állt. Jól fizető munkahelye szűkölködött a szellemi kihívásban, csökkent a motivációja, és nőtt Ritában a kényszeres megfelelési vágy. Egészsége romlani kezdett, és egyre többet volt táppénzen.
„Ragaszkodtam a barátaimhoz, de éreztem, hogy bezártam. Nem volt társ mellettem, sok volt a titkom – emlékszik vissza. – Kezdtem elveszíteni a reális képet önmagamról, és túlalkalmazkodtam, nehogy bárkit elveszítsek. Látszatboldog voltam.” Rita ekkor szakemberhez fordult. Időközben közös megegyezéssel kilépett a munkahelyéről. Ezután eredménytelenül végződő állásinterjúk sora következett. A banki törlesztőrészlet már az eredeti összeg kétszeresére duzzadt, gyűltek a közüzemi felszólítások, anyagi tartalékai elfogytak. Ezért amit lehetett, pénzzé tett, és kölcsönökből próbált túlélni. A barátai kezdtek eltávolodni tőle, és ő is elzárkózott többektől, amivel sok embert megbántott. Szenvedett a hiányuktól, de nem volt ereje küzdeni. „Csak pár barátomnak mondtam el, mi történik velem, még a szüleimet sem avattam be. Nem hittem, hogy megértenék azt, amit még én sem – meséli. – Hosszú hónapok után mentem csak el a munkaügyi központba.” Rita a lelki terhektől fáradt volt, beteg, ekkor már gócvizsgálatokra járt. „Kívülről fújtam az önsegítő könyveket, ráadásul tanultam is pszichológiát. Olvastam, hogy mernünk kell nagyot álmodni. Én aludni sem tudtam, nemhogy álmodni! Utolsó csapásként a bank felmondta a devizaalapú lakáshitel-szerződésemet, közel 29 millió forint követeléssel. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam: elég – emlékszik vissza Rita. – Ez az én életem, én akarom irányítani! Leírtam a konkrét helyzetemet. Először szellemileg kellett rendbe tennem magam, ezért a segélyből lakberendező iskolába mentem, amitől kezdtem feltöltődni. Nagy betűkkel felírtam, hogy a lakásomat el kell adnom, rendezett baráti kapcsolatokat szeretnék, jó munkát és szerelmet. Az akadályok folyamatosan jöttek, de erős voltam, a céljaimnak és a családomnak köszönhetően. Megtanultam elengedni, összpontosítani, vállalni a döntéseimet, és kihívásnak tekinteni a problémákat. Képes voltam újra koncentrálni, egyre motiváltabb és erősebb lettem. Türelmes voltam, mert hittem magamban, és tudtam, hogy minden megvalósul. Aztán sikerült eladnom a lakást. Lassan visszatértek az életembe a fontos barátok, felkerestem azokat, akiket én hagytam el, és nyitottá váltam új kapcsolatokra is. Megtanultam a családi kötelék fontosságát, és rám talált az álommunka is. Most újra visszamosolyognak rám az utcán. Bár az elmúlt bő négy évben anyagilag mindenemet elveszítettem, lelkileg annál többet kaptam. Váratlan segítő kezeket. Egy álmom maradt már csak hátra, de hiszem, hogy az sem várat sokáig magára!”

Támasz nélkül három gyerekkel

Gyakran nem tehetünk arról, ha egyedül maradunk. Egyszerűen úgy alakul. Tóth Virág ruhatervező zenész barátjával és három kisgyerekével a belváros szívében lakott. Virág sokszor otthon dolgozott, illetve ott tartott ruhavásárokat, a gyerekek pedig egyre nőttek, így egy idő után tágasabb otthonra vágytak. Sikerült egy olyan házat találniuk, ahol kényelmesen elférnek. A társa stúdiója egy belvárosi bérház dohos, sötét pincéjében kapott helyet, így nagyon boldogok voltak attól is, hogy az új otthonukban nagyobb térben zenélhet. A lakásvásárlás után megmaradt pénzt a párja számlájára tették. Alig egy hónapja laktak új házukban, amikor a férfi a számítógépe mellett összeesett. Nem lehetett már segíteni rajta, a váratlan szívrohamba rögtön belehalt.
„Rettenet volt. Iszonyat – meséli Virág. – Hirtelen megállt az élet. És a gyerekek miatt nem mutathattam ki semmit. Nem volt segítségem, egymagam vittem tovább a családot. A napi rutin ment, de a gyerekeim lelkével már nem volt energiám foglalkozni. Ennek persze meglett a böjtje. A kicsiknek beilleszkedési és viselkedési problémáik adódtak, nehezen nyíltak meg a társaik felé, de felém is. Most, három év után, próbálom rendbe hozni az életünket. Egyik nap megláttam azt a helyet is, amiben most a boltomat vezetem. Éreztem, nekem kell ez a hely, újra ruhákat akarok tervezni!” Ám az üzlet beindítása nem ment könnyen. Virág ugyanis nem férhetett hozzá a közös kasszához, mivel az a férfi nevén volt, és ők hivatalosan nem voltak házasok. Végül ezer kérvény, határozat és fellebbezés után megnyitotta a ruhaboltját, amely egy jó hangulatú kávézó is egyben. „Most úgy érzem, érdemes felkelnem – meséli –, mert van miért. Eleinte senkitől nem kértem támogatást. Később viszont felkerestem egy szakembert, aki rengeteget segített. Ma már úgy gondolom, akár egy új kapcsolatra is kész vagyok. De nem erőltetek semmit, egyedül is jól érzem magam. Ráadásul az üzletemben társasági életet is élek. És jó látni, hogy él a hely, folyamatos a változás. Visszatekintve, az adott energiát, hogy a káoszból rend lett. Egy jól működő rendszer.”

Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg. A tartalomból: „Fájdalom nélkül nincs kiteljesedés” – interjú Singer Magdolnával és Szulák Andreával Mentsd meg magad! – Rácz Zsuzsa írása Káosz vagy rend uralja az életed? Doktor úr, a maga szíve sose fáj? Beszédbe kódolt személyiség Hogyan neveljünk sikeres gyereket? Továbbra is várjuk hozzászólásaitokat a témáinkhoz a psziche@sanomamedia.hu e-mail címre és a Facebook-oldalunkon is: www.facebook.com/pszichemagazin. És ha előfizetnél a magazinra, itt és most megteheted!