Gyerekkoromban imádtam a vajkrémes téliszalámis szendvicset paprikával, aztán évekig nem ettem ilyet. Nemrég azonban újra próbálkoztam: vettem három doboz vajkrémet, de valahogy nem volt ugyanaz az íze. Ilyenkor nincs mit tenni, mint legyártani a retrokedvencet a saját receptünk alapján. Persze csak részben saját, itt ugyanis csak az ízesítésen és az arányokon lehet/érdemes variálni. Az alaprecept egyébként nem bonyolult, sőt még extra felszerelés sem kell hozzá. Sok receptnél riogattak azzal, hogy gézdarabon keresztül kell átszűrni a joghurtot és a tejszínt, de nekem nemhogy gézdarab, de még sebkötöző sincs a lakásban. Van viszont töméntelen mennyiségű konyharuha, lesz, ami lesz alapon kipróbáltam azzal, és működik.
Hozzávalók:
- egy sűrű szövésű konyharuha
- 50 dkg joghurt
- 1 dl tejszín
- 2 csapott kávéskanál só
Ami fontos: lehetőség szerint inkább sűrű görög joghurtot használj, abból ugyanis kevesebb víz csepeg ki. A sima joghurt olcsóbb ugyan, de a fele víz, ami pedig megy a kukába. A tejszínből is jobb a házi, mert a magasabb zsírtartalom miatt krémesebb lesz.
A joghurtot a sóval és a tejszínnel összekeverjük, majd egy konyharuhával kibélelt tálba öntöm, ezután kiemelem a konyharuhát, és a sarkait átlósan összekötözöm. A lyukon átdugok egy fakanalat, majd felakasztom egy mély edényre és beteszem a hűtőbe. Minimum 12 órán át csepegtetem, ha ekkor kiszedem, akkor kicsit folyékony krémet kapok (ez az állapot hasonlít legjobban a krémsajthoz), ha újabb 12 órán keresztül hagyom csepegni, akkor vajkrém sűrűségű masszát kapok. Innentől kezdve jöhetnek a különböző variációk.
Én egy natúr, egy snidlinges és egy márványsajtos variációt teszteltem a szerkesztőségen, aminek az lett a vége, hogy a bolti verziók egy hétig pihentek a céges hűtőben, amíg egy délutánon az éhenhalás szélén rá nem fanyalodtunk.
Balra bolti, jobbra házi |
Márványsajttal sem rossz… |
A snidlinges változat |
De a vajkrém tökéletesen jól működik savanyú uborkával és kaporral, vagy lila hagymával és köménnyel. Túl sokat viszont egyikből sem érdemes csinálni, mert hamar megsavanyodik.
Így főzz vele!
Használhatod tortilla töltelékeként, de a túrós tésztát is meg lehet bolondítani vele. Sima nudlival és parmezánnal is ettük már, de sült csirkére is rá lehet kenni.