A modern ember gyakorta küzd „cukorfüggőséggel”, ami éppoly erős késztetéssel járhat, mint amit mondjuk a cigaretta vagy az alkohol vált ki. A cukor ugyanis egy darabig úgy működik, hogy minél többet fogyasztunk, annál többet kívánunk belőle, hiszen megnöveli a vér szerotoninszintjét, ezáltal hangulatjavító hatású. Csakhogy gyorsan emeli a vércukorszintet, majd gyorsan ki is ürül, éhség- és hiányérzetet hagyva maga után. A hozzászokás pedig igen korán – az anyatej édes ízével kezdődik.
Igen ám, csakhogy ami jót tesz egy csecsemőnek, nekünk már csak bajt okoz: járhatunk mind többet és többet az edzőterembe: a fehér cukor az egyik leghizlalóbb alapanyag. Cukorrépából nyerik ki, majd finomítják, így hasznos anyag nem marad benne egy szál sem.
A helyzetet súlyosbítja, hogy az élelmiszeripar imádja: valamiért nem képesek elképzelni szinte semmilyen harapnivalót cukor nélkül – még a kenyérbe, ketchupbe, savanyúságba is szórnak belőle – az pedig igazi kihívás, hogy cukor nélküli üdítőt vagy gyümölcslevet vegyünk.
A tömeges diétahullámmal a fehér liszt mellett a cukor is ellenséggé vált – egyre többen és többen keresték, mivel lehetne helyettesíteni. Már a 60-as évek vége felé megjelentek a piacon a mesterséges édesítőszerek és cukorpótlók. Előbbiek szintetikus anyagok mindenfajta tápérték nélkül – itt csupán az édes ízt vásároljuk meg, de sokan idegenkednek tőlük épp a „műanyag-természetük” miatt. Állandó vita folyik arról, hogy van-e káros hatásuk – hosszú távon állítólag fejfájást, ízületi fájdalmat, gyomorfájást okozhatnak, ám a gyártók azzal érvelnek, hogy nem lehet belőlük annyit fogyasztani, hogy ez reális veszély legyen. Ott vannak még a természet ajándékai, az ásványi anyagokat is tartalmazó pótlékok. Ezeknek lassúbb a felszívódásuk, azaz mérsékelten emelik a vércukorszintet, ám sosem nullkalóriásak: valamit valamiért. De lássuk a választékot!
Mesterséges szerek:
Szacharin Ciklamát Aszpartám Természetes édesítők:
Xilit vagy nyírfacukor
|
Méz, nád-, barna cukor
Agávészirup
Fruktóz
Sztívia 