Több mint két évvel ezelőtt hagyta el volt feleségét Bebe, akivel nyolc esztendő után döntöttek a válás mellett. Azóta sokat próbálkozott, ismerkedett, de nem úgy jött ki a lépés, ahogy azt gondolta. Már majdnem lemondott a pártalálásról, amikor meglátta Zsuzsát egy társkeresőn, akivel azóta együtt vannak.
„Nem nagyon bíztam a kapcsolatteremtésnek ebben a formájában, mivel nagyon sok a kamu profil. Másfél hónap után le is akartam törölni magam az oldalról, ám ekkor megpillantottam Zsuzsa fotóját, gyönyörű volt” – mesélte Bebe a Story magazinnak, majd azt is elárulta, hogy szerelme Angliában él, így eddig csak egyszer találkoztak, de nemsokára jön haza, és egy egész hetet együtt tölthetnek.
„Zsuzsa nagyon keményen dolgozik Angliában, hét napból hatot tölt az étteremben. Nekem is sok a munkám itthon, így hiába szerettünk volna, nem tudtunk találkozni. Januárban viszont Magyarországra jön a drágám, egy egész hétig lehetünk majd együtt. Nem engedem, hogy az első napra programot szervezzen, egész nap pihenni fogunk. Utána egy vidéki wellness-szállodába megyünk, majd a szüleimhez utazunk, hogy bemutathassam nekik Zsuzsát” – részletezte az énekes, majd elmondta, hogy sajnos újra el kell engednie a lányt, hiszen ő hazautazik a szüleihez.
Bebe azt is elárulta, hogy a távolságtól függetlenül hosszú kapcsolatot szeretne, és annyira komolyak a szándékai, hogy már az első – és egyetlen – találkozójukkor beszéltek a gyerekvállalásról.