nlc.hu
Család
Lovak a gyógyászatban – az önzetlen segítség

Lovak a gyógyászatban – az önzetlen segítség

Akik próbálták tudják, hogy a lovaglás, a lóval való foglalkozás felejthetetlen élmény. Annak számára pedig, aki az esetleg nem teljesen tökéletesen működő saját két lába helyett egy ló által kapott kölcsön négy egészségeset, szinte egy új világot, a mozgás lehetőségét jelenti.





Az ember és a ló sajátos kapcsolata a történelem előtti időkig nyúlik vissza. A lovak az évezredek során hűséges társaink voltak az élet minden területén. A gőzzel, majd a robbanó-motorokkal hajtott eszközök megjelenéséig, kizárólagos szerepük volt a közlekedésben, a mezőgazdaságban, továbbá a hadviselésben is.

A fejlődés azonban új irányt adott a kapcsolatnak, és manapság a verseny- és szabadidősportban társaink, de egyre nő jelentőségük a gyógyászat és a rehabilitáció területén is. A lovakat már az ókori görögök is felhasználták fogyatékkal élő személyek rehabilitálására. Sokéves tapasztalat és tudományos kutatások bizonyítják a lónak segítőtársként vagy „segéd-eszközként” való felhasználásának kedvező hatásait. Ezeket próbáljuk hasznosítani a gyógyászat, a pedagógia, a pszichológia, továbbá a sport területén.





A lovak, a lovaglás által nyújtott fizikai és emocionális élmények segítségével jelentősen javulhat fogyatékos és sérült embertársaink állapota, életminősége. Gyógylovaglás az általános elnevezése a lónak a gyógyászatban (habilitációban és rehabilitációban) történő alkalmazásának, amely során a lovaglás pszichológiai és fiziológiai hatásait hasznosítjuk.

A gyógylovaglásnak az alábbi három fő területét különböztetjük meg: Hippoterápia az elnevezése a lóval és a lovon végzett gyógyászati eljárásnak, ahol a ló, mint élő „gyógyászati segédeszköz” vesz részt a neurológiai törvényszerűségeken alapuló terápiában.

A módszer alapja a lónak az emberéhez hasonló mozgása, amely a ló hátán passzívan ülő személy testére közvetlenül hatva speciális/spontán törzstréninget jelent. Ezzel – többek között – szabályozható az izmok nem megfelelő tónusa, fokozható az alsó végtag és a medence környékének vérkeringése, fejleszthető az egyensúly érzék. A gyógylovaglásnak ezt a fajtáját főként neurológiai betegségek és ortopédiai kórképek esetében javasolják.





A gyógypedagógiai lovaglást és lovastornát elsősorban pszichés problémák, kommunikációs-, viselkedés- és tanulási zavarok, illetve autizmus esetén alkalmazzák. Ennek során az érintett megfelelő körülmények között önállóan is lovagolhat. Itt a hangsúly nem a ló mozgásán, hanem a közvetlen kontaktuson van. A terápiának ez a típusa magabiztosságra, felelősségre neveli a gyermekeket.

A lovassportok sajátossága az is, hogy lehetővé teszi fogyatékos és sérült emberek együttes sporttevékenységét egészséges embertársaikkal, ami a sport nyújtotta élményeken kívül elősegíti integrációjukat is. A lovassportok különböző ágai könnyen adaptálhatók fogyatékos és sérült személyek részére is, melynek keretében lehetőségük nyílik, hogy részt vehessenek egy szervezett programban, vagy egyénileg űzhessék a lovassportok megfelelő ágát, továbbá, hogy szabadon válasszanak a szabadidősport, illetve a parasport (teljesítménysport) között.

Képzeljük el, micsoda változást jelent a világot a lóhátról, egy teljesen más dimenzióból szemlélni annak, aki egyébként ideje jelentős részét egy kerekesszékben tölti el. Lehetősége nyílik a szabadabb mozgásra, és olyan helyzetben találja magát, amely egészséges embertársai közül sem adatik meg mindenkinek. Ráadásul egy nálánál nagyobb, erősebb lény mindenben engedelmeskedik akaratának. Segítőkészen. Önzetlenül.





Hazánkban a HIPPOTERÁPIA Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány az elsők között kezdte meg szervezett formában a gyógylovagoltatást, tíz évvel ezelőtt. A közhasznú szervezetként, adományokból működő alapítvány gyógyító tevékenysége minden rászorult számára elérhető, s ami a legfontosabb, ingyenes. A gyógylovaglással vagy az alapítvánnyal kapcsolatos felvilágosítás a (06-70) 502-1144 telefonszámon, vagy a www.hippoterapia.hu weboldalon szerezhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top