„Mindegy, az ember lába vagy karja, a pitbull aztat szépen lekapja” – így szól Tóth Krisztina Pitbull című versének néhány sora, idén is olvasható egy harmadikosoknak szánt, kísérleti olvasókönyvben.
A költemény több mint tízéves, de még mindig hatalmas indulatokat vált ki. Mi fontosabb, a művészetek és az oktatás felelőssége vagy az irodalmi szabadság korlátozása?
Halálos fenyegetéseket kapott az írónő és családja
Kutyatartók, szülők egy csoportja már évekkel korábban követelte, hogy tiltsák be a kísérleti tankönyvet, amelyben az ominózus költemény helyet kapott. Tóth Krisztina úgy nyilatkozott, hogy egy írónak az a feladata, hogy írjon, nem pedig az, hogy az írástudatlan butasággal és az agresszióval szemben vívjon szélmalomharcot.
„Én több mint harminc éve publikálok, és rövid számvetés után úgy számolom, hogy eddig legalább harminc kutya tárgyú írásom jelent meg. Életem nagyobbik felében magam is gazdi voltam, legutóbbi kutyám haláláig. Ha a kutyás társadalom azokat jelenti, akik a gyerekeimet kívánják széttépetni az ebeikkel és hörögve üvöltöznek, akkor én, köszönettel, kiiratkoztam. Ha mindezt az energiát pozitív irányba fordítanák, az sokkal hasznosabb volna a kutyáknak.”
„Ez egy vers” – a kiadó is kiállt a költő mellett
„Volt, aki azt mondta a telefonban, hogy ha a költő nem írja le, hogy a pitbull eredendően jámbor fajta, akkor szét fogja tépetni a pitbulljával. Ha mindez vicces lenne, azt írnám, hogy a retorikailag felkészült úriember kiváló példát talált az ún. paradoxon költői eszközére… – mondta el a Magvető akkori igazgatója, Nyáry Krisztián. – Vannak, akik szerint még egy ártatlan, szándékosan túlzó, a sztereotípiákra építő mondókát is véresen komolyan kell venni, és minden sorát szó szerint kell értelmezni. Ha mindez vicces lenne, azt írnám, hogy érdemes lenne megvizsgálniuk Weöres Sándornak a tenyésztői árversenyt súlyosan torzító valótlan állítását, amely szerint „Húsz forintért tarka kutya, / Tízért fehér kutya jár / Törzsvevőknek öt forintért / Kapható a kutya már.” De mindez egyáltalán nem vicces. Ha egy mondóka ilyen mennyiségű és mélységű agressziót szül, akkor valóban nagy baj van.
A piaci elvekre épülő tankönyvellátás 2014. január elsejével megszűnt, azóta kizárólag állami feladattá vált: a felhasználható tankönyvekről tankönyvjegyzéket kell vezetni, az iskolák pedig évfolyamonként és tantárgyanként a tankönyvjegyzékben szereplő két tankönyvből választhatnak.
(etananyag.ofi.hu)
Kóródi Bence, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Tananyagfejlesztő Központjának vezető szerkesztője is megszólalt az ügyben.
„A vers valóban rossz érzéseket is kelthet, de csak ha kiragadjuk a szövegkörnyezetéből. Van ugyanis egy előkészítése, egy ellenpontja, az Állatorvos válaszol című rovat, amely rész azt taglalja, hogy a gyerekeknek milyennek kell lenni, ha jó gazdivá szeretnének válni. A tankönyveket mindig kiegészíti egy tanítói szakanyag, amelyben felhívjuk a tanítók figyelmét arra, hogy milyen kérdéseket érdemes a vers kapcsán megbeszélni a gyerekekkel. Ebből a módszertanból kiderül, hogy magát a sztereotípiát szerettük volna elkergetni, hogy bármelyik fajtától félni kellene. Arra szeretnénk megtanítani a gyerekeket a vers elolvasását és értelmezését követően, hogyan kell helyesen viselkedni egy kutyával szemben. Ez egy irodalmi alkotás, egy nyelvi játék. Ha egy természettudományos szövegben fogalmaztunk volna így, akkor kritizálható lehetne a tartalmi helyessége.
Van-e olyan fajta, amitől jobban tart az, aki fél a kutyáktól? Beszéljenek az előítéletekről a kutyákkal kapcsolatban, és hozzanak fel érveket-ellenérveket az egyes fajtákról kialakult általános jó vagy rossz véleményekkel kapcsolatban. (…) Nézzenek utána a fajta jó tulajdonságainak, amit gazdiként ki lehet használni az állat tartása során (kulcsszavak: gyermekbarát, hűséges, védelmező).
Beszéljenek a kutyák kiképzéséről, neveléséről. Mit lehet megtanítani egy kutyának? (…) Hogyan lehet legyőzni a kutyákkal kapcsolatos félelmeket? Hogyan közelítsünk egy kutyához? (…) Nézzenek utána a könyvtárban vagy az interneten, milyen a fajta a valóságban, és hasonlítsák össze az irodalmi alkotással! Beszéljék meg a tapasztalataikat csoportban!
Részlet a módszertani kézikönyv versre vonatkozó soraiból (1. kötet 117. o.)
A legnagyobb mesemondó
Mindenki maga dönti el, ő mennyit visel el a művészi szabadság jegyében, és mit tart elfogadhatónak az iskolai tananyagban – mondjuk… a molotov koktél receptjét? Gazdiként olvasva a verset átérzem, hogy e sorok az amúgy is tartós szakadékot ássák még mélyebbre kutyások és nem kutyások között. Szülőként pedig úgy érzem, a média által csak „harci kutyának” minősített fajták felelős gazdái joggal kérik ki maguknak, hogy még egy tankönyv is tovább sulykolja az előítéleteket, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a kicsik képesek lesznek majd megérteni a költő mögöttes szándékait. De akkor most tegye fel a kezét az a szülő, akinek ott állnak a híres Benedek Elek-mesekönyvek a gyerekszoba könyvespolcán! Biztosan a népszerű meseírónak is volt valamilyen mögöttes szándéka „Zarándok” című meséjével, de attól még egyáltalán nem adnám a gyermekem kezébe. Sőt, még felnőttébe sem. Íme, egy részlet:
„Mentek, mendegéltek, ott egy faluba értek. Ottan betértek egy szép kőházba, s szállást kértek éjszakára. Egy fiatal gazda lakott a házban, akinek szép felesége volt, s egyetlen fiacskája. Szíves szóval fogadta, azt mondta:
– Csak kerüljenek beljebb, Istené a szállás!
Az asszony jó vacsorát készített, megvendégelte őket. Aztán ágyat vetett nekik, hogy feküdjenek le.
Lefeküdtek. De még nem is virradt, fölkelt a zarándok társa, odament a bölcsőhöz, s a kisfiú nyakát kettényisszentette. Látja ezt a zarándok, s mondja nagy erős megbotránkozással:
– Mit tettél ember?!
– Szót se szólj – mondta a másik – gyere tovább!”
(részlet Benedek Elek: A zarándok című gyermekmeséjéből)
