– Fiatal lányként miért választottad ezt a férfiasnak mondott pályát?
– Nem volt egyértelmű, hogy borász lesz belőlem. Annyira nem, hogy először történelem és angol szakot végeztem a szegedi egyetemen, a gimnázium után ezek érdekeltek leginkább. A gyakorló tanítások alatt azonban rájöttem, hogy a tanári pálya nem nekem való, és inkább adtam egy kis időt magamnak, amíg kiforr, milyen irányba is szeretnék elindulni. Eközben családi pincészet, amelyet édesapám vitt, már kezdett szépen beindulni, és segítettem neki kisebb dolgokban. Megtetszett ez a munka, megtaláltam az alkotás lehetőségét a szőlőültetvényeken. Ezért elvégeztem a Kertészeti Egyetemen a borász szakot és innen kezdve már világos volt a „pálya”.
– Alkotás a szőlőültetvényen? Általában nem ez jut először az ember eszébe, ha szőlészetről van szó…
– Pedig számomra ez egy hosszadalmas alkotási folyamat. És igaz, hogy általában a borkészítést szokás művészi tevékenységnek tekinteni, a borokat művészi teljesítményként értékelni, a szőlészetet pedig csak izzasztó robotnak látják kívülről. A bor nagyon összetett anyag, a borászat pedig sokrétű alkotói műfaj, amelyben elképesztően sok helyen van az embernek lehetősége a saját ízlésére formálni a művet és kifejezni magát. Az első ilyen pontja a folyamatnak a termőhely és a telepítésre szánt szőlőfajta kiválasztása. Alkotás számomra már az a folyamat is, hogy apámmal eldöntjük, hol és mit szeretnénk termelni. Alkotói feladat a szőlő növények gondozási módjának megválasztása – hiszen ez nagyban befolyásolhatja a végeredményt. De kreatív munka a szüret is, dönthetsz annak idejéről, módjáról. Kicsit olyan ez, mint amikor a festő választ: milyen felületre, milyen anyaggal dolgozzon. A felület a terroir, az anyag a szőlő növény nálam, a kész alkotás pedig a palackba zárt bor. A különbség az, hogy egy borász életpálya során jó esetben 30-40 „művet” készíthetsz el, ennyi szüret adatik meg, ha elég korán kezded a szakmát és elég sokáig élsz. Mindössze ennyi alkalmad van tévedni, tanulni és nagy művet alkotni.
– A napjaidból mennyit időt szentelsz a munkádnak?
– Ez egy életforma, 24 órában borász vagyok. Törődni kell a szőlőkkel, ami jelen pillanatban 25 hektárt tesz ki, és a borokra is oda kell figyelni, de a szakmának emellett egy rakás járulékos tevékenysége van. Egyfelől nálunk kicsit lakberendezőként is kellett működni – nagy örömömre –, amikor az éttermet és a vendégfogadót terveztük. Kedvemre tervezhettem meg, hogy milyen legyen a belső terek stílusa. Összevásárolgattam 100-150 éves régi bútorokat, felújíttattam őket, kiválasztottam a színeket, kárpitokat. Azután ott van a kert, amellyel szintén elég sokat lehet bíbelődni, hogy szép legyen, és a vendégek örömüket leljék benne. De foglalkoznom kell például a címkék terveivel, a konyha menüjével, a borok értékesítésével, értenem kell kicsit a gépekhez, hogy üzemeltetni tudjam őket, és mindezek mellet irányítani kell az embereket is, szakácsokat, pincéreket, szőlőmunkásokat. Még hosszan lehetne sorolni, egyszóval számos lehetőségem van, hogy kiéljem az alkotói hajlamaimat. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ezeket a feladatokat csak apám és a kollégáim támogatásával tudom elvégezni. Persze nekem sincs egész nap metszőolló vagy kóstolópohár a kezemben, mert jó néhány hobbim is van emellett, de azt hiszem, minden tevékenység az életemben ebből a szakmából ered, ha mondhatom, a szőlő gyökeréből fakad ki.
– Mégis, milyen tevékenységek ezek?
– Mostanában a legfontosabb számomra a munkám mellett a két lovam, egy lipicai kanca és csikója. Két éve kezdtem el lovagolni – egy vendégünk révén kerültem kapcsolatba a sporttal. Hobbilovas vagyok, ha lehet, minden nap eltöltök egy órát a lovammal, és időnként részt veszek amatőr versenyeken is. Legutóbb egy tájékozódási lovasversenyen voltam, amit legnagyobb meglepetésemre meg is nyertünk csapattal.
Emellett a barátaimmal szeretem eltölteni az időt. Ez általában úgy zajlik, hogy ők jönnek hozzám nagy csinnadrattával és kvázi vendégül látom őket, de ha lehet, én is beülök az autómba és elutazom velük ide-oda. Minden évben voltunk eddig valahol: Erdélyben, Svájcban, Hollandiában, de volt, hogy csak itt, a Balatonon vitorláztunk.
– Mostanában milyen terveid vannak?
– Egyrészt építkezni szeretnék, szeretném helyreállítani dédanyám szülőházát itt nem messze, egy közeli faluban, hogy kiköltözzek a lovaimmal. Másrészt kicsit át kell ütemezni a napi rutint, mert új feladataim lettek azzal, hogy beválasztottak az Országos Borszakértő Bizottságba. Egy kicsit könnyedebb tervem pedig, hogy találjak a közeljövőben két-három szabad napot, és elutazzam Erdélybe egy igazi, autentikus lóvásárra. Egy póni, azt hiszem, jó szolgálatot tenne az öregmama házánál, mint fűnyíró.
