nlc.hu
Család
Igazából csodálatos, ha tinigyerek van a háznál

Igazából csodálatos, ha tinigyerek van a háznál

Az egyszer biztos, hogy tinigyerek mellett nem nagyon lehet unatkozni.

Sokszor panaszkodnak a szülők a tinikre, mert szemtelenek, nem csinálják, amit kérnek tőlük, és különben is, teljesen kifordulnak önmagukból. Bár ez utóbbi igaz, hiszen egészen máshogy kezdenek viselkedni nagyjából 10 éves koruktól kezdve a gyerekek, de nem kell ezt annyira a szívünkre venni, ez az élet rendje. A kicsiből nagy gyerek lesz, az a dolga, hogy önállósodjon, visszabeszéljen, véleménye legyen, és álmokat kergessen.

Anyaként persze nem könnyű átváltani a gyerekkorról a tinikorra, nehéz elengedni azt a kicsit, aki idáig bújt hozzánk, és engedelmesen megfogta a kezünket a zebrán. Visszasírjuk azt az időszakot hirtelen, amikor az volt a legnagyobb problémánk, hogy nem akar az oviba menni reggel, és követeli a nyalókát hazafelé. A tinikorral együtt egy sereg új aggódnivaló is megjelenik, sokkal komolyabb félelmekkel kell szembenéznünk, és minimum hetente fordulnak elő olyan helyzetek, amikor azt hisszük, ez a gyerek nem fogja túlélni a kamaszkorát. De mindezek ellenére a tinikor egyben csodálatos is. Igaz, kell hozzá egy nagy adag humor, hogy túléljük.

Csodálatos, mert önálló szeretne lenni.

Betekintést nyerünk a tinikortól kezdve abba, hogy milyen felnőtt lesz a gyermekünk. Kivonja magát az irányításunk alól, önálló döntéseket kezd hozni, és remélhetőleg már elkészíti a saját reggelijét, így még tíz percet aludhatunk reggelente. Végre fontos lesz neki az alvás, nem kell kergetni a ház körül esténként, hogy menjen már lefeküdni, nem kell ott ülni az ágya mellett órákig, és nem ébreszt fel az éjszaka közepén, hogy szomjas/pisilni kell/keressük meg a mumust az ágya alatt. Visszakapunk az időnkből egy nagy maréknyit. Ha ezt az időt nem arra használjuk, hogy sirassuk a kisgyerekkorát, akkor még a hasznunkra is lehet.

tini gyereknevelés anyaság

Képünk illusztráció – Frooás: Unsplash/Ben Scott

Csodálatos, mert hinni kezdünk egy felsőbb hatalomban.

Muszáj, hogy legyen fenn valaki, aki tényleg vigyázza a kamasz lépteit, mert olyan önveszélyes néha, hogy az egyszeri anya leteszi a haját döbbenetében. Nem kell szex, drog és alkohol ahhoz, hogy bajba keverje magát, elég hozzá egy átlagos, unalmas szerda délután, miközben két sarokra van az otthonától. A nagy önállósodásban elég gyakran hoz megkérdőjelezhető döntéseket, úgyhogy szülőként elkezdünk hinni bármiben, csak hogy ne őszüljünk meg teljesen 16 éves korára.

Csodálatos, mert edzésben tartja a humorunkat.

Sokkal könnyebbé tesszük a saját életünket, ha humorral kezeljük a tinit. Nem azért, mert vicces, amikor kiabál, vagy ajtót csapkod, hanem mert humor nélkül még a végén felrobbanna tőle a fejünk. Öniróniával és szarkazmussal azonban sok nehéz helyzetet, konfliktust megúszhatunk. A saját idegeinket kíméljük, a tini szemében pedig laza szülőnek tűnhetünk – egyértelmű, hogy a humorral mindenki csak nyerhet a családban.

Ne szidjuk a tiniket, inkább csodáljuk őket, hogy milyen okos gondolataik vannak, mennyire érdeklődnek a világ iránt, és gyönyörködjünk bennük, ahogy kibontakoznak a szemünk előtt. De közben azért nem árt, ha van otthon némi gyógynövényes nyugtató a fiókban, csak a biztonság kedvéért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top