A kutatások szerint jelentős az átfedés az offline és online bántalmazás között, vagyis az online elkövetők többnyire offline elkövetők is, és ez az összefüggés az áldozatok tekintetében is fennáll. Az átfedés azonban nem teljes: a „hagyományos”, vagyis személye zaklatás elkövetőinek többsége egy bizonyos ponton bűntudatot érez, már csak azért is, mert az áldozata verbális és nonverbális reakcióival is szembesül. Az persze tragikus, ha az áldozat azonnal érzékelhető reakciói ellenére folytatódik a bullying: legtöbbünket felzaklatott az a kegyetlen nádudvari bántalmazás, amelyet két kamaszlány követett el egy harmadik ellen, s amelyről a tettesek videót is készítettek. Így zárul a kör, hiszen az efféle videók sokszor épp a közösségi oldalakra kerülnek fel, súlyosbítva a traumát és tágítva az elkövetők és hangtalanul asszisztálók körét.
Az ilyen esetekkel szemben az online zaklatás veszélye éppen az, hogy híján van mindenféle metakommunikációs jelzésnek, és ez a körülmény a kisiskolások, kiskamaszok számára még veszélyesebbé teheti a virtuális kommunikációt, hiszen náluk még fejlődnek az olyan szociális készségeknek, mint az empátia vagy az együttérzés. Vagyis könnyen belecsúszhatnak a bántalmazásba elkövetőként, áldozatként vagy csak passzív szemlélőként.
Ötödik-hatodikban szinte törvényszerű a bullying
G**i román – így illetek nemrég egy erdélyi származású kisfiút egy hatodikos osztály viber-csoportjában a társai. A kisfiú édesanyja, hogy kifejezze a felháborodását, és véget vessen a már hónapok óta fennálló verbális bántalmazásnak és kiközösítésnek, a többi szülőhöz fordult a közös üzenőfelületen. Sokan megígérték, hogy elbeszélgetnek a saját gyerekükkel, a bántalmazó gyerek (legalábbis az egyik) szülője pedig felvállalta gyereke tettét, és elnézést kért. Úgy tűnt, lenyugodtak a kedélyek. Néhány hét múlva azonban újabb levél érkezett a fiú anyjától. Jelezte, hogy a gyerek továbbra is kiközösítés áldozata, verbálisan zaklatják, miközben több gyerek sajnálja is: édességet tettek névtelenül a fiú padjába. Vagyis a zaklatás jelensége fennáll, igaz, van olyan tagja a közösségnek, aki, ha kilétét nem is vállalja a csoport előtt, együttérzését fejezi ki az áldozat felé.
Büntető törvénykönyvben nincs önálló tényállás az online megfélemlítés szankcionálására, a hagyományos, „offline” zaklatás (Btk. 222. §) tényállása áll legközelebb hozzá.
A cyberbullying (online bántalmazás) az elektronikus kommunikációs technológiák használatát jelenti, olyan, egy másik személy ellen irányuló szándékos, ismételt, vagy sokak ellen (széles körben) kifejtett magatartást, amelynek eleme a kegyetlenség és az érzelmi terror. Sok fajtája van: kiközösítés, befeketítés, online zaklatás, kibeszélés… Az áldozat megközelítőleg az esetek felében tudja csak, hogy ki az elkövető. Az elektronikus kommunikáció során a felek nem mindig képesek szavaik vagy tetteik (negatív, támadó) hatását felmérni, hiszen a célszemély nem látható, és az elkövető maga is láthatatlan. Ez növeli a támadó viselkedés kockázatát. Forrás: tabby.eu
A cyberbullyinggal foglalkozó szakemberek szerint fenti eset messze nem tartozik a legdurvább kategóriába, ahol a kiskamasz korosztály hangsúlyosan érintett: felső tagozatba lépve a gyerekek sokkal szabadabbá válnak, kikerülnek az alsós tanító nénijük szárnyai alól. „Ötödik-hatodik évfolyamon a megváltozott körülmények hatására törvényszerűvé válnak a konfliktusok, szinte minden iskolai csoportban előfordul valamilyen formában a bullying – mondja Gedő Ágnes klinikai szakpszichológus, a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa, a Békés Iskolák Program Fejér megyei felelőse. – Amikor megjelenik a bántalmazás, az már tünet, ilyenkor már csak tűzoltás-szinten tudunk a jelenséggel foglalkozni, ami persze nem jelenti azt, hogy ne kéne kezelni a helyzetet, sőt. Egy ilyen esetben, mint a fenti, nem elég, hogy a szülők tudnak róla és beszélgetnek a gyerekeikkel, tudnia kell róla az osztályfőnöknek is, akkor is, ha a konkrét bántalmazás nem az iskolában, hanem mondjuk este, az online térben történt.”
A szülők felelőssége is, hogy felhívják a figyelmet a cyberbullying veszélyeire (jelenet a Cyberbully c. filmből)
Szülőként is tehetünk az intézményi bántalmazás ellen
A szülő joggal fordul az iskola felé, amikor valamelyik iskolatárs a zaklató, bántalmazó, de sajnos az a tapasztalat, hogy sok intézmény hárít, ha a tettet vagy tetteket nem tanítási időben követték el. „Jó lenne, ha minden iskola rendelkezne protokollal és felelősökkel egyedi, osztály- és iskolai szinten. Csak így lehet megelőző ereje bármilyen intézkedésnek.” A szakember tapasztalatai szerint a szülők is sokat tudnak tenni azért, hogy egy-egy iskolában elinduljon a folyamat
„Egyszer egy kiközösített gyerek szülője keresett meg minket azzal, hogy segítsünk orvosolni a problémájukat, de itt nem állt meg: agilis fellépésének és közreműködésének köszönhetően ma már az ő iskolájuk is a Békés Iskolák Program szakmai elvei szerint dolgozik.”
Nemcsak az a baj, hogy egyre több a bántalmazás, hanem az is, hogy a pedagógusképzés nem halad a korral: a legtöbb kurzusból a mai napig kimaradnak az antibullying módszerek, sőt, valójában a legtöbben anélkül hagyják el az egyetemet, hogy lennének konfliktuskezelési kompetenciáik. Ha eszköztelenül állnak munkába, nem csoda, hogy kerülik a konfliktusos helyzeteket.
A Békés Iskolák program hosszútávú megoldást kínál az iskolai bullying problémájára, mert rendszerszinten kezeli a jelenséget. Célja a békés iskolai környezet megteremtése, a bántalmazás jelenségének megértése és megelőzése. Az iskolákban osztályfoglalkozások keretében körbejárják a bántalmazás, az egyéni, és a csoportos felelősségvállalás témakörét, és végül minden osztályközösség megalkotja a maga szabályzatát a bántalmazás megelőzésére. A Békés Iskolákban intézményi békítő team működik.
Egy jó hírű, nagyvárosi gimnáziumban történt néhány éve, hogy két barátnő összeveszett, egyikük hirtelen haragjában délután visszament az iskolába, és bosszúból megrongálta a barátnője sportfelszerelését, majd bedobálta a vécébe. Másnap minden kiderült, az elkövető bevallotta a tettét, mindent elismert, elnézést is kért. Persze a sértett lány és szinte minden iskolai ismerős elfordult tőle, és az osztályfőnöke és az iskolaigazgató is azt javasolta, hogy ha jót akar, keressen másik intézményt. Ő nem akart új iskolába menni, végül kapott még egy esélyt, és egy idő után talált más barátokat.
Ez az eset szerencsésen végződött, az intézmények azonban általában szívesebben megszabadulnak a „problémás” tanulóktól, legalábbis ez a véleménye egy dunántúli kisvárosban dolgozó, neve elhallgatását kérő óvodai- és iskolai szociális segítőnek, aki azt is tapasztalja, hogy sok mindent eltitkolnak, nem jeleznek, mert akkor bele kellene állni a konfliktushelyzetekbe és a hivatalos eljárásba is. Ha a nádudvari esetre gondolunk, tragikus, hogy tizenhat éves lányok ilyesmire is képesek, szomorú, hogy ennyire nem figyeltek rájuk. A történtek után persze felébredtek az illetékesek, a családvédelem. Na, de hol voltak eddig? És ha nincs videófelvétel? Miért nem működött a jelzőrendszer, amely akár meg is előzhette volna a bántalmazást? „Sajnos kevés a szakember, és sok a bürokrácia. Ezért történhetnek akár a nádudvarihoz hasonló, brutális esetek is” – véli a szakember.
Túl sok lépcsős a jelzőrendszer, miközben a tagok között legtöbbször egyáltalán nem jó az együttműködés. A pedagógusok nem szívesen folynak bele a bántalmazások felderítésébe, de ezzel nem is lenne gond, hiszen azért vagyunk mi, hogy ilyenkor segítsünk. Csakhogy nagyon kevés helyen örülnek nekünk.
„Sokan tartanak tőlünk, mint valami nagy testvértől, igaz, ha ők elfordítják a fejüket egy-egy konfliktusról, nekünk kötelességünk jelezni a gyermekjóléti szolgálatnak. Mások meg úgy vannak vele, hogy leadták a jelzést, hogy legyen nyoma, le legyenek védve, de többet nem hajlandók tenni az ügy érdekében.”
Egyértelmű jelzéseket sem akarnak észrevenni
A szociális segítők a szülők hozzájárulásának birtokában egyénileg is beszélhetnek a gyerekekkel. Amennyiben a szociális segítő úgy ítéli meg a helyzetet, jelez a gyermekjóléti szolgálatnak (ugyanígy tehetnek a pedagógusok is a jelzőrendszer tagjaiként), akik ezek után látogatást tehetnek a gyermek családjánál. Súlyosabb esetekben a gyámhatósághoz vagy más, illetékes hatósághoz kerül az ügy. „A jelzőrendszer akár jól is működhetne, de amikor van olyan iskolaigazgató, aki nem írja alá a saját gyereke hozzájárulási nyilatkozatát, vagyis egyértelműen kinyilvánítja a bizalmatlanságát irántunk a rendszer befolyásos tagjaként, az szerintem elég sokatmondó.
Nem akarják intézményen belül megoldani az ügyeket, a problémás gyerekeket inkább elpaterolják, nehogy csorbát szenvedjen az iskola hírneve. Ez viszont nem segíteni akarás, és amíg ilyen pozíciókban dolgozó emberek is elutasítják az együttműködést, ameddig sok mindent titokban akarnak tartani, addig nem hiszem, hogy jelentős változások várhatók.
A társaiktól különböző és az elhanyagolt gyerekek nagyobb veszélyben vannak (jelenet a Cyberbully c. filmből)
Egy-egy ilyen videófelvételen csak a kegyetlen elkövetőket látjuk, viszont nagyon valószínű, hogy a háttérben ott vannak mások is. Szülők, akik nem figyelnek oda a gyerekeikre, sőt, esetenként szülők, akik talán maguk is bántották, megalázták azt, aki tinédzserkorára elkövetővé vált. Mert persze, filmekből is eltanulhatók olyan mondatok, hogy „Nyald a cipőmet, kutya, de úgy, hogy ne legyen véres” – de a gátlástalanság mégis csak valahogy a szocializáció (vagy inkább a hiányzó szocializáció) során alakul ki. Az áldozatok esetében meg sokszor megfigyelhető a sérülékenység: nincs családi háttér vagy ingatag.
Azok a gyerekek, akik otthon is veszélyben vannak, és akár már elvesztették minden bizalmukat a felnőttekben, nem fognak segítséget kérni.
A bullying más értelemben is rendszerszintű probléma, amely a közösség egészét érinti, hiszen a bántalmazón és az áldozaton kívül, ha passzívan is, de a körülöttük lévő szemlélők is részt vesznek a tevékenységben. „A gyerekek forognak a bántalmazó, az áldozat és a szemlélő szerepekben, amelyek így fenntartják egymást – avat be Gedő Ágnes. – A bántalmazó viselkedést a többi gyerek is figyeli, és amikor mondjuk eltávolítják a közösségből a bántalmazót, törvényszerű, hogy rövid időn belül a szemlélők közül valaki a helyére kerül. De ugyanez érvényes az áldozati szerepre is, hiszen a csoportdinamikai hatások által a rendszer fenntartja önmagát. A szemlélőknek legalább akkora szerepük van, mint a cselekvés aktív elkövetőjének és elszenvedőjének, ezért nagyon fontos, hogy a közösségben élő gyerekek mindannyian elítéljék ezt.”
Az elhanyagoltak és a különcök vannak leginkább veszélyben
Vagyis hosszabb távon nem az a megoldás, hogy a bántalmazót vagy az áldozatot eltávolítják a közösségből. „Ha megtörtént a bullying, sikeresen alkalmazhatók a resztoratív, helyreállító konfliktuskezelési technikák, melyek lényege, hogy a közösség minden tagja részt vesz a vitarendezésben – mondja a szakpszichológus, aki hangsúlyozza a család, a szülői háttér biztonságot nyújtó, nevelő és ellenőrző szerepét is. – Ideális esetben, ha jó a szülő-gyerek kapcsolat, akkor a gyerekek első körben a szüleikhez fordulnak segítségért. Sajnos éppen itt van a gyenge láncszem: a valamilyen szempontból a társaiktól különböző és az elhanyagolt gyerekek nagyobb veszélyben vannak.”
A szülőknek az is felelősségük, hogy a nethasználat általános szabályairól minél többet beszélgessenek a kicsikkel: hogyan kell viselkedni, információkat megosztani az online térben, hogy milyen veszélyei vannak akár csak egy videó megosztásának is, és hogy milyen könnyű félreérteni az üzeneteket, ha nem látjuk a másik reakcióit.
„Mivel az online üzenetek időben és térben nem korlátozhatók, sokkal veszélyesebbek a gyerekekre. Az utóbbi években nem egy esetben vezettek öngyilkossági kísérlethez vagy öngyilkossághoz (ez egyik leghíresebb Amanda Todd esete), ezért szülőként minden konfliktust fel kell vállalnunk, akkor is, ha tudjuk, milyen nehéz a gyereket eltiltani a géptől egy bizonyos óraszám után.”
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Internet Hotline (IH) jogsegélyszolgálata kilenc kategóriában fogad bejelentéseket, köztük ott a hozzájárulás nélkül hozzáférhetővé tett tartalom, a zaklatás, a pedofil vagy kiskorúakra veszélyes tartalom. A zaklatás kategóriában érkezett bejelentések úgy 7 százalékát teszik ki az összesnek. Itt jellemzően olyan zaklató üzeneteket jelentenek be a felhasználók, amiket különböző közösségi oldalakon, chatszolgáltatásokban kapnak hamis profilokról, de olyan eset is előfordul, hogy egy ismerős küldi a bántó leveleket.
Az IH kampány keretében létrehozta az nmhh.hu/para oldalt, hogy gyakorlati tanácsokat adjon gyerekeknek és szüleiknek arról, mit tehetnek, ha internetes megfélemlítést tapasztalnak vagy visszaélnek a személyes adataikkal, fotóikkal. Az oldal lépésről lépésre, illusztrációkkal mutatja be azokat a jelentési lehetőségeket, amelyekkel a gyerekek a legnépszerűbb közösségi felületeken – a Facebookon, a YouTube-on, az Instagramon, a Snapchaten, a Twitteren és a Viberen – megvédhetik magukat. Tisztázzák a bullyingon kívül a grooming (felnőtt kapcsolatkeresése gyerekkel) és a szexting (szexuális képek, üzenetek kérése) fogalmát is.
További segítő platformok: Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, Yelon szolgáltatásait.
