nlc.hu
Gasztro
Gratinírozzunk, avagy süssünk csőben!

Gratinírozzunk, avagy süssünk csőben!

Puccosan hangzik, de a technika egyszerű, ráadásul a kicsit elrontott fogásból is ki lehet hozni a maximumot, ha csőben sütjük, vagyis gratinírozzuk.

Au gratin, avagy csőben sütés azt jelenti, hogy az étel készítése a sütőben fejeződik be azzal, hogy összesütjük, megpirítjuk a felső rétegét. A gratinírozáshoz sok esetben tejszínes, tejes mártást (például: besamelt) készítünk, ezzel keverjük össze az alapanyagokat és így sütjük készre, de van olyan eset is, amikor a már előkészített alapanyagokat csupán sajttal szórjuk meg és készre sütjük. Szinte bármit lehet csőben sütni: zöldségeket, húsokat, tésztaféléket. A sajt lehet markáns (parmezán) vagy kevésbé jellegzetes ízű is, az a lényeg, hogy könnyen olvadó sajtfélét válasszunk. Ha kicsit könnyítenénk a mártáson, akkor ne besamelt készítsünk, hanem hígítsuk a tejszínt tejjel, és ezzel keverjük el a tojást és a sajtot.

Bolognai csőben sütve

1. hozzávaló kategória neve:

  • 2-3 csipet só
  • 80 dkg paradicsomkonzerv
  • 20 dkg darált sertéshús
  • 20 dkg darált marhahús
  • 10 dkg parmezán
  • 1 teáskanál oregánó
  • 1 teáskanál bazsalikom
  • 5 evőkanál tejszín
  • 1-2 csipet őrölt bors
  • 5 evőkanál olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db vöröshagyma
  • 40 dkg spagettitészta
Kategóriaebéd
Elkészítési idő60 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk. Egy serpenyőt felhevítünk, beleöntjük az olajat, majd hozzáadjuk a darált húst és kifehérítjük, hozzákeverjük az apróra vágott fokhagymát, felöntjük a paradicsomkonzervvel, hozzáadjuk a fűszereket, és 20 percig főzzük. A spagettit kifőzzük, majd összekeverjük a szósszal. Hozzáadunk 5 ek. tejszínt, kerámiatálba simítjuk. Végül a tetejére reszeljük a parmezánt, és 180 fokon pirosra sütjük.

Cukkini-burgonya gratin

Hozzávalók:

  • pár csipet só
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál vaj
  • csipet őrölt bors
  • 3 dl tejszín
  • 4 db burgonya
  • 1 csipet szerecsendió
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 2 db salátacukkini
Kategóriaebéd
Elkészítési idő50 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A cukkinit és a burgonyát megmossuk, majd nagyon vékonyra gyaluljuk, vagy késsel vékonyra karikázzuk. A tejszínt elkeverjük reszelt fokhagymával, a sóval, borssal, szerecsendióval és a reszelt sajttal. Egy kerámiaformát kivajazunk, majd a burgonyát és a cukkinit felváltva a formába fektetjük. Az ízesített tejszínnel felöntjük és 180 fokon pirosra sütjük.

Halgratin spenóttal

Hozzávalók:

  • pár csipet só
  • 50 dkg spenótlevél
  • 1 csipet szerecsendió
  • 6 db burgonya
  • 80 g parmezán
  • 2 dl tejszín
  • 1 evőkanál vaj
  • ízlés szerint bors
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 tojás tojás
  • 50 dkg halfilé
Kategóriaegytálétel
Elkészítési idő40 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, vékonyan felkarikázzuk. A spenótot felengedjük. A tejet a felvert tojással elkeverjük, majd fűszerezzük, és belekeverjük a reszelt sajt felét. A halat megmossuk, leszárítjuk, sózzuk, borsozzuk. Egy kerek kerámiatálat kivajazunk, az aljára fektetjük átlapolva a burgonyakarikákat. Ezen elosztjuk a spenótot, majd a közepére helyezzük a halat. Felöntjük a szósszal, majd a maradék sajtot a halra szórjuk, és 180 fokon 20-30 perc alatt pirosra sütjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top