nlc.hu
Aktuális
CERN-képzés indul Budapesten

CERN-képzés indul Budapesten

Csúcstechnológiai tudást adnak át.

A közeljövőben megépítendő kísérleti csúcsberendezésekhez szükséges magas technológiai tudást adják át az Európai Nukleáris Kutató Szervezet, a CERN vezető szakemberei kiváló mérnök- és fizikushallgatóknak az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös szervezésű nemzetközi iskolájában. Az International School of Trigger and Data Acquisition (ISOTDAQ) című kilencnapos képzés február 5-ig tart Budapesten.

Alig pár hete Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott a CERN-ben tett látogatása alkalmával, hogy Magyarország büszke lehet mérnökeire, informatikusaira, fizikusaira. „Most ezek a CERN-ben dolgozó szakemberek adják át tudásukat a következő generációnak, hogy a jövőben is biztosított legyen a kimagasló szakmai háttérrel rendelkező utánpótlás hazánkban” – közölték a kutatóközpontnál.

A képzés oktatói a CERN óriáskísérleteinek vezető szakértői, az oktatás nyelve angol. A résztvevők a világ minden tájáról érkeznek, és több száz jelentkező közül minden évben csak az ötven legkiválóbb kap lehetőséget a részvételre. Az iskola anyaga elsősorban a CERN alkalmazott kutatásaiban foglalkoztatott fizikus, mérnök-fizikus, informatikus, informatikus-fizikus feladatokat foglalja magában, de emellett az iparban dolgozó mérnökök – villamosmérnökök, ipari informatikusok – számára is egyedülálló információkat nyújt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top