Szőnyi Ferenccel a szarvasi könyvtárban találkozunk – közönségtalálkozón vesz részt, másnap pedig a szomszédos faluban, Csabacsűdön várják egy félmaratonra. Ahogy a pódiumon ül, egy magabiztos embert látok, aki saját képességeivel száz százalékig tisztában van. De nem volt ez mindig így: élete túlnyomó részében építési vállalkozóként dolgozott, a sportot a túrázás és kerékpározás jelentette számára, a versenysport egyáltalán nem volt jelen az életében.
Néhány kör a focipályán – így kezdődött minden
Szőnyi 43 éves volt, mikor egy barátja elhívta kocogni a közeli focipályára, ő pedig vele tartott, mert érezte, hogy nem ártana már valamit mozogni. Elmentek néhányszor együtt, a barát lassan elmaradt, ő viszont azt érezte, hogy jólesik neki a futás, sőt kevesli a betervezett penzumokat. Napról napra növelte a távokat, érezte magán a változást, és olyannyira jól haladt, hogy pár hónap múlva elindult élete első 12 órás futóversenyén Csákváron, ahol korosztályában rögtön második helyen végzett. „Akkor még nem ismertem senkit, és engem sem ismertek. Jött velem a család, a verseny előtt a helyi boltban bevásároltam, vettem zsemlét, tettem bele parizert, vettem kólát, Mars csokit, akkoriban az menő volt.
Szőnyi Ferenc
Nem volt terv. A taktika az volt, hogy addig futok, ameddig jól esik, ameddig bírom erővel. Délben megálltam, megettem a kis szendvicsemet, arra ügyeltem, hogy a szomjamat oltsam. És aztán egyszer csak eltelt az a 12 óra, ott álltam a pályán, néztem, hogy most mit kell csinálni. Én sem nagyon értettem, hogy sikerült ennyit futni.
124 km lett a vége. Ekkor már ő is érezte, hogy fekszenek neki az ultratávok, és hiába fut nagyon sokat, nem igazán fárad.
Túléléstől a világbajnoki címig
Egy évvel később belekóstolt a triatlonba is, úgy, hogy első versenye előtt hat héttel tanult meg igazán úszni. Az úszás saját bevallása szerint azóta sem az erőssége, de első versenyén rögtön egy duplával indított, azaz 7,6 km-t kellett úsznia.
„Itt a cél a túlélés volt. Egészen addig, míg ki nem jöttem a medencéből, nem tudtam, hogy fogom ezt leúszni. Volt egy elképzelésem arról, milyen lesz a verseny. Úgy képzeltem, kiszállunk majd a vízből, mindannyian rohanunk a bringákhoz. Ehhez képest mikor kiszálltam, sehol senki, egyetlen bringát láttam csak az enyémen kívül. Ott volt a családom, kérdezem tőlük, hol vannak a többiek. »Apa, itt már senki nincs, mindenki elment«, mondta a lányom.”
„Egészen addig, míg ki nem jöttem a medencéből, nem tudtam, hogy fogom ezt leúszni”
Aztán a bringázás alatt olyannyira feljött, hogy negyedikként zárta a versenyt. Pár hónap múlva jött Mexikó, ez első tízszeres Ironman, amit 222 óra alatt teljesített, és ezzel harmadikként zárt – egy évvel később, 2009-ben pedig már összetett ultratriatlon-világbajnok lett. Bár ő még mindig csak egy lelkes amatőrként beszél magáról, szó szerint berobbant a világ elitjébe, és 10 év alatt hihetetlen eredményeket ért el, többek között már 140-szoros Ironman.
Az Ironman a hosszútávú triatlon azon ága, melyen a versenyzőknek 3,8 km-t kell úszni, 180 km-t kerékpározni, majd egy maratont, 42 km-t futni. Feri általában nem egyesével teljesíti ezt a távot, hanem leginkább ötös, tízes, húszas adagokban, sőt volt már harmincszoros Ironmanen is. Ez utóbbi olaszországi versenyen 30 napon át kellett mindennap egy Ironmant teljesítenie, ami összesen 114 km-t úszást, 5400 km kerékpározást és 1260 km futást jelent.
„Ez fizikális és szellemi megsemmisülés”
Hogy mi a titka? Azt mondja, elsősorban különleges genetikai adottságainak köszönheti mindezt, ahogy egy barátja mondta róla: őserő van benne. Egy versenytársa el is nevezte őt Racemachine-nak, vagyis versenygépnek. De hogyhogy csak 40 éves kora után mutatkozott ez meg, kérdezem. Gyerekként senkinek nem tűnt fel, mire lenne képes?
„Nem volt olyan helyzet, hogy ez kiderülhetett volna – mondja –, nem volt szükség erre a képességre, ami nekem megadatott. Én azokban a versenyszámokban vagyok igazán jó, ahol az állóképességre van szükség, ami nem egy kiugróan magas azonnali teljesítményt kíván, hanem szépen lassan, sokáig kell teljesíteni.”
Néhány év alatt leggyengébb számában, az úszásban is messzire jutott. 2010-ben Mexikóban, ahol megnyerte a 20-szoros Ironman versenyt, 76 km-t kellett úsznia.
Az egy borzasztó dolog. 1520 hossz az 50 méteres medencében. Az első 10-15 óra még tervezhető, arra még emlékszem, a többire nem. Csak azt tudom, hogy menni kell, és csak azt várom, hogy teljen az idő, mert már minden fáj. Ilyenkor arra nem vagy képes, hogy levedd a ruhád, nem tudsz elmenni a WC-re. Ezen a versenyen maradandó hegek keletkeztek rajtam, a neoprén csontig ledörzsölte a bőröm. Ez fizikális és szellemi megsemmisülés. Hogy mégis miért megyek vissza? Azt ne kérdezd. Mikor kiszállok, persze megfogadom, hogy soha többet. De ez benne a motiváló erő is, hogy mindezek ellenére képes voltam rá. Mi, ultrasportolók úgy vagyunk ezzel, hogy egyetlen alternatíva van csak, az, hogy meg kell csinálni.
Az egyetlen, aki kétszer teljesítette a világ legbrutálisabb futóversenyét
Feri most, 54 évesen is hihetetlen iramot diktál: január végén körbefutotta a Fertő tavat (120 km), aztán Argentínában egy 200 km-es terepfutó versenyen vett részt, március végén Isztrián indult egy 100 mérföldes, majd Görögországban egy 180 km-es terepfutó versenyen. Majd jött a Himalája, ahol először Dardzsilingben felfutott néhány 3000 méteres hegyre, utána Nepálban 4000 méterig kapaszkodó csillagtúrákkal elevenítette fel, milyen is oxigénhiányos környezetben futni – aztán következett a Hell Race.
A Himalájában rendezett ultramaratont a világ talán legkomolyabb futóversenyeként tartják számon. A versenyzőknek 480 km-t kell megtenni 4000 méteres átlagmagasságban, magashegyi körülmények között, a megszokottnál sokkal ritkább levegőben. Szőnyi Ferenc egyedüliként már kétszer teljesítette a távot, tavaly 113 óra 13 perc 29 másodperc alatt ért célba – a másik két induló feladni kényszerült a versenyt. És ezután sem sokat pihent: két hónap elteltével már Svájcban állt rajthoz, és egy ötszörös ultratriatlontávot teljesített.
Szőnyi Ferenc a Hell Race-en
Ultrafutók az úton
Feri Komáromban él, és ott is készül a versenyekre. De vajon, hogyan lehet ezekre a hihetetlen távokra felkészülni? „Télen jellemzően futással készülök, heti 12-14 órát futok, az edzéseimben heti 5-6 úszás szerepel, alkalmanként 1-1,5 órás úszással szinten tartom magam. Ahogy jön a tavasz, egyre többet kerékpározok, heti 2-3 alkalommal általában 80-120 km közötti távokat tekerek. Heti 4-5 alkalommal 18-20 kilométereket futok, de hétvégén egy-egy hosszabb, 30-40 km-es távot teljesítek.”
Feri nem tagadja, szeret enni, és eszik is, ha úgy adódik. A versenyeken azonban nagyon is odafigyel a táplálkozásra, különösen a folyadékbevitelre, mert ezen a szinten a táplálkozás már tudomány, és nagyon sok múlik rajta egy ultraversenyen.
A nagyobb sérülések eddig elkerülték – persze egy-egy hosszabb verseny nem múlik el nyomtalanul, vízhólyagok jönnek, körmök mennek. Nemrégiben azonban olyasmi történt vele, ami korábban még nem: kerékpáros edzés közben elütötte egy autó. Nem tört el semmije, de a mellkasi zúzódások miatt egy darabig edzeni sem tudott.
Így indult neki az El Caminónak, ahová elkísérték az általa alapított komáromi futóklub tagjai is, és a cikk írásakor már túl vannak a negyedik szakaszon. Naponta 60-70 km a penzum, és a végéig még pár száz kilométer hátravan, de Ferit ismerve hamarosan már Santiago de Compostellából üdvözöl majd bennünket. (Ez időközben meg is történt – április 22-én célba ért Szőnyi Ferenc és csapata – a szerk.)
És persze Feri ezután sem áll meg, megy tovább, ahogy egy Racemachine-tól elvárható: beleveti magát az ultratriatlon-versenysorozatba, mert 10 évvel a világbajnoki címe után, idén újra szeretne világelső lenni.
