nlc.hu
Aktuális
Védekezés a kullancsok ellen – II. rész

Védekezés a kullancsok ellen – II. rész

Bevetjük a csipeszt

– Ha belénk fúrta magát egy kullancs, természetesen el kell távolítanunk a vérszívót. Lehetőleg úgy, hogy még véletlenül se nyomjuk meg lágy potrohát, nehogy az esetleg fertőzött testnedvet a szervezetünkbe préseljük! Gyógyszertárakban kapható speciális csipesz, amellyel veszélytelenül “kipörgethetjük” a sebből az állatot. Utólag fertőtlenítsük a helyét, de csakis akkor, amikor már kivettük! Ugyanis az ilyen szerek izgatják, és öklendezésre késztethetik a kullancsot, így éppen ellenkező hatást érhetünk el: kórokozó kerülhet a sebbe. Végül ne mulasszuk el a csipeszt is megtisztítani!

Bózsik doktor szerint tanácsos a csípés helyét figyelemmel kísérni. A néhány napon belül elmúló, pici, pirosas, esetleg viszkető bőrelváltozásnak nem kell nagy jelentőséget tulajdonítanunk. Ha azonban körkörösen növekvő, nem fájdalmas, közepén elhalványuló, kokárdaszerűen gyűrűs bőrpírt tapasztalunk, Lyme borreliosisra gyanakodhatunk. Ilyenkor feltétlenül forduljunk bőrgyógyászhoz, aki eldönti, mi a további teendő!

Gyógyítható

Mindenkit szeretnénk megnyugtatni: a Lyme-kór gyógyszerrel teljesen gyógyítható. A foltos bőrgyulladás csupán jelzés, a Lyme borreliosis valójában az egész szervezet betegsége, amely kezdettől idült jellegű. Az általános tünetek (például fáradtság, éjszakai izzadás, súlyváltozás, hőemelkedés) mellett felléphetnek bőrgyógyászati panaszok (nemcsak bőrpír, hanem bőrsorvadás, hajhullás, a köröm betegségei), mozgásszervi elváltozások (izomgörcsök, duzzanatok, ízületi fájdalmak), de jelentkezhetnek idegrendszeri (például emlékezetromlás, beszédzavar, szorongás, depresszió), szemészeti (kettőslátás, gyulladás) és belgyógyászati (a szív betegségei, hasi fájdalom) rendellenességek. Szerencsére a kórokozó – orvosi nevén Borrelia burgdorferi – számos gyógyszerre érzékeny, és sokféle, hazánkban is forgalomban lévő antibiotikummal elpusztítható.

A teljes gyógyulás függ a betegség minél korábbi felismerésétől, az antibiotikus kezelés jellegétől és időtartamától. A Lyme-folt kialakulásakor vállaljuk a gyógyítás többletköltségeit: az ekkor mérsékelten támogatott kezelés a legrövidebb és a leghatékonyabb. Később hosszú ideig kell nagyobb mennyiségű gyógyszert szedni a hihetetlenül alkalmazkodó kórokozó károsításához. Előfordulhat, hogy egyik antibiotikum nem képes elpusztítani a kórokozót, s azt újabbal kell hatástalanítani. Jó, ha a beteg türelmes, mert a kezelés igazi hatása általában kettő-négy hónap után jelentkezik, és előfordulhat, hogy azt ismételni kell.

Véd az oltás

A kullancs terjesztette agyvelőgyulladás ellen hatékony védőoltás áll rendelkezésre. A teljes védettséghez – lehetőleg még a szezon előtt – két oltás adandó, egy hónap különbséggel, majd hat-tizenkét hónap múlva a harmadik. Emlékeztetőoltásra három-öt évenként van szükség – tudtuk meg dr. Jelenik Zsuzsanna (Országos Epidemiológiai Központ) tájékoztatójából. – Súlyos tojásallergia, illetve egyéves kor alatti gyermekek tervezett oltása előtt konzultáció javasolt: különösen Zala, Győr-Moson-Sopron, Baranya, Borsod, Nógrád megye erdős vidékein és az ártéri területeken.

Net-kullancs

Akik többet szeretnének megtudni a Lyme borreliosis betegségről, az alapítvány internetes portálján találnak információkat: www.lyme.freeweb.hu, illetve kérhetnek felvilágosítást a lyme.info@freestart.hu e-mail címen.

A Lyme Borreliosis Alapítvány ingyenes kiadványai (Tanácsok kullancsokról, betegségekről; Tudnivalók a Lyme borreliosis kezeléséről – Betegtájékoztató) elérhetőek az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Ügyfélszolgálati Irodáján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top