nlc.hu
Egészség
Közel félezer idős beteget ölhettek meg egy angol kórházban

Közel félezer idős beteget ölhettek meg egy angol kórházban

Húsz éve merült fel először, hogy az intézményben a gyógyszerezésükbe halnak bele a betegek, de eddig senkit nem ítéltek el az ügyben.

Nyomoz a rendőrség egy angol kórház halálesetei miatt, mert a gyanú szerint több mint négyszáz idős beteg halhatott bele a fájdalomcsillapító túladagolásába – írja a BBC.

A Gosport War Memorial Hospitalban tavaly folytatott vizsgálat szerint 456 beteg halhatott meg a kórházban rosszul adagolt gyógyszerek miatt. Eddig senkit nem ítéltek el az ügyben, ám a rendőrség most újra nyomoz, beleértve a gyilkosság gyanúját is. 1998-ban egy idős asszony a csípőműtétje utáni rehabilitációra érkezett az intézménybe, ahol

belehalt a kezelésbe, a családja pedig feljelentést tett

a rendőrségen. Ezután több család is jelezte a rendőrségen, hogy a kórházban alkalmazott gyógyszerezés aggályos. 2009-ben egy vizsgálat öt ember esetében arra jutott, hogy a nekik beadott gyógyszerek hozzájárultak a halálukhoz. Az intézmény vezetőjét, Jane Bartont 2010-ben egy orvosszakmai vizsgálat súlyos szakmai visszaélés miatt bűnösnek mondta ki, de vádat nem emeltek ellene, Barton pedig nyugdíjba vonult. 2013-ban egy halottkémi vizsgálat mondta ki egy betegről, hogy gyógyszerezése hozzájárult a halálához, majd

az egészségügyi miniszter kilencven haláleset ügyében kezdeményezett vizsgálatot.

Egy tavaly nyári jelentés szerint pedig már akár 456 beteg halálát is a nekik adott fájdalomcsillapítók okozhatták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top