“Kotán Kitti vagyok, március másodikán voltam tízéves. Négyen vagyunk testvérek. A kérésem az lenne, hogy találkozhassunk a nagypapámmal, és egy hétvégét eltölthessünk Kecskeméten, ahol ő él. A nővéremet és engem már ismer a nagypapa, de a két kistestvéremet még nem látta. A távolság nagy, anyagilag a családunk nem engedheti meg magának. Ezért szeretném kérni az önök segítségét“ – így fogalmazta meg nekünk kérését Kitti, amikor ismét meghirdettük a Nők Lapja Café jótékonysági akcióját, a 33 kívánságot.
Számunkra ez volt az egyik legmeghatóbb kérés, hiszen a kislány nem valamiféle gyerekprogramot kért magának, hanem – egy másik embert. Pontosabban egy találkozást valakivel – még csak nem is hírességgel, hanem egy családtaggal. Hihetetlen, de akadnak Magyarországon olyanok, akiknek ez is csodaszámba megy. Kitti azt mondta, legnagyobb vágya teljesülne, ha az utazás sikerülne. Rajtunk nem múlott, megkerestük azt az olvasónkat, aki vállalta, hogy felkarolja a szabolcsi családot.
“Budapesten élek és dolgozom. Kitti kívánságáról a saját gyermekkorom jutott eszembe, az, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy a nagyszüleim közelében és sok időt töltve velük nőttem fel. Szeretnék segíteni abban, hogy Kitti és testvérei eltölthessenek egy hétvégét a nagypapájukkal. Autóval értük megyek, segítek abban, hogy ha szükséges, Kecskeméten szállást találjanak, és kifizetem azt, illetve hazaviszem őket a látogatás végén“ – írta nekünk Kiss Anita.
Igazi nagylelkű felajánlás. De vajon történhetnek még csodák? Nos, igen: az utazás megvalósult. Kitti örömmel írt nekünk, és egy fényképet is küldött. Nézzétek, milyen jól sikerült a nagy találkozás!
A nagypapa nem sejtett semmit, Kitti mamája csak édesapja barátnőjének árulta el, hogy mire készülnek. Anita eléjük ment a budapesti pályaudvarra, és kocsival vitte őket Kecskemétre. A nagyapa élettársa aznap sütött-főzött, párja pedig fel nem foghatta, hova ez a nagy készülődés. Azt sem értette, miért kellett neki ajtót nyitni, amikor csöngettek. “Elbújtam egy bokor mögé, a három gyerek csengetett be” – meséli Kitti anyukája. “Apukám kijött: “hát ti kit kerestek?” “A nagypapánkat.” “És ki a nagypapátok?” “Parádi Zoltán” – mondták egyszerre a gyerekek, erre apukám szeméből elkezdett potyogni a könny. Ekkor már én is előjöttem”.
A családtagok már hét éve nem látták egymást. Kitti kétéves volt, mikor utoljára itt járt, nem csoda, hogy nem ismerte meg a nagyapja. Ezután öt napot tölthettek együtt, ismerkedtek, fürdőbe jártak. A vakáció után Anita ismét értük ment, és hazavitte a családot. “Nagyon jó volt, a gyerekek most is emlegetik” – mondja Kitti anyukája. “Most, mikor apukám felhívott nőnap alkalmából, a kicsik már kiabálták neki: “papa, mikor megyünk megint hozzád?”
