Bette Nash nemsokára betölti 84. életévét, de egy pillanatig sem gondolkodott el azon, hogy nyugdíjba vonuljon. Az American Airlines stewardesse 1957-ben kezdte a pályát, akkor 22 éves volt, de már jóval korábban eldöntötte, hogy ezzel szeretne foglalkozni.
A repülés fénykorában légiutas-kísérőnek lenni privilégium volt, és Bette-t lenyűgözte a stewardessek eleganciája és kedvessége. A hölgyeknek nagyon komoly előírásoknak kellett megfelelniük, néhány plusz felszedett kiló az állásukat veszélyeztette. Bette azonban nem bánta, ahogy az Airportal.hu idézi, imádott a repülés aranykorában dolgozni, amikor olyan utasokkal találkozhatott, mint a Kennedyk.
Bette számtalan útvonalon dolgozhatna, ő mégis a Washington DC-Boston járaton szolgál. Hetente háromszor hajnali két órakor kell, ételt készít speciális igényű fiának, majd a 6:30-as járathoz siet.
Bette arra kérdésre, miért szereti ennyire munkáját, ezt válaszolta: „A munkám kedvenc része mindig az utasok köszöntése volt. Az emberek lenyűgözőek, ez nekem igazi öröm.”