nlc.hu
Szabadidő
Több mint 800 ezret fizethet, aki nem oltatja be a gyerekét Németországban

Több mint 800 ezret fizethet, aki nem oltatja be a gyerekét Németországban

Egy német javaslat komoly bírságot szabna ki azokra, akik nem hajlandóak beadatni gyereküknek a védőoltásokat.

Új törvénytervezetről számolt be Jens Spahn német egészségügyi miniszter a Bild am Sonntag című lapnak. Az új javaslat szerint azok a szülők, akik nem oltatják be a gyereküket kanyaró ellen, akár 2500 euró (kb. 810 ezer forint) büntetésre is számíthatnak.

„El akarom törölni a Föld színéről a kanyarót – magyarázta a miniszter. – Minden gyereket be kellene oltani kanyaró ellen, aki óvodába vagy iskolába készül.”

A politikus hozzátette: a törvényjavaslat értelmében a szülőknek a továbbiakban igazolniuk kellene, hogy a gyerekük valóban megkapta-e az védőoltást. Ha ez nem történik meg, a pénzbírság mellett a gyereket is kitilthatnák az óvodákból, iskolákból.

A kanyarót egyszer már majdnem leküzdötte az emberiség, de az oltásellenesség miatt most újra sokakat veszélyeztet (Fotó: iStockphoto)

A javaslat azután készült el, hogy kiderült: az elmúlt évben Németországban regisztrálták az egyik legtöbb kanyarós megbetegedést Európában: tavaly március és idén február között összesen 651 esetet azonosított az Európai Járványügyi Központ (ECDC). (A kontinensen egyébként Olaszországban a legrosszabb a helyzet, ott 2498 kanyarós esetről számoltak be.)

Rémisztő mértékben erősödik a kanyaró

Az egyszerű védőoltással megelőzhető kanyaró sajnos főként az oltásellenesek miatt terjed egyre szélesebb körben: az UNICEF múlt héten publikált kutatási eredményei szerint a betegség 2017-ben globálisan 110 000 áldozatot szedett, ami nem kevesebb mint 22 (!) százalékos növekedés 2016-hoz képest. A vizsgálati anyag szerint ez annak köszönhető, hogy évente körülbelül húszmillió gyerek nem kapja meg a védőoltás első dózisát.

Jómódú szülők, miért csináljátok?

A védőoltások kimaradása nemcsak az elmaradott, szegény régiókra jellemző, sőt: az Egyesült Államok gazdagabb részein az oltásellenesség a kifejezetten jómódú családokban kapott új erőre. Van, aki a „gyógyszerlobbival” szembeni ellenállás egy formájaként tekintenek rá, míg mások a természetes, noha tudományosan sokszor nem bizonyított módszerek támogatóiként fordulnak el a védőoltásoktól.

Ennek pedig meg is van az eredménye. Múlt hónapban New Yorkban tört ki kanyarójárvány, ahol szükségállapotot kellett kihirdetni a betegség terjedése miatt, és ezer dollárra bírságolták azokat, akik nem tudták igazolni, hogy megkapták a védőoltást. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kanyarós megbetegedések száma az USA területén a legmagasabb. Ez különösen azért szomorú, mert a kanyarót 2000-ben egyszer már a leküzdött, kiirtott betegségek közé sorolták. A szakértők a vakcinával és a vírussal kapcsolatos téves információkat teszik felelőssé a kanyaró visszatéréséért.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter múlt héten a The Timesnak nyilatkozva azt mondta, az oltásellenességet hirdetők „erkölcsileg visszataszítóak és rendkívül felelőtlenek”. A szakpolitikus hozzátette, hogy az oltáselleneseknek „kezéhez vér tapad”. A védőoltásokat övező tévhitekkel – például, hogy a védőoltás beadása autizmus kialakulásához vezetne – korábbi cikkünkben is foglalkoztunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top